2019. március 24., vasárnap

Muso Shinden Ryu szeminárium a belga Shinbukannál

Egy hónapja írt Ivan, hogy a a belga Shinbukan nyílt MSR iaido szemináriumot szervez, amit Dominique Losson sensei fog tartani, aki a belga Shinbukan vezetőjének a tanára. Természetesen a világ végén (oda-vissza minimum 5 óra tömegközlekedéssel, a távolság meg maximum ötven km). Szerencsémre Ivan értem jött Ginny-vel, aki egy autócsoda (bocs, nem értek az autókhoz, fekete, halk és csudakényelmes).

A klassz párizsi közlekedés miatt sensei és csapata késett, addig mi kiragasztottunk a szükséges nyilakat és beszélgettünk. A belga Shinbukan tagjai kedvesen őrült népek, az újabb kezdőik meg tökéletesen illeszkednek a csapathoz. Még Luciano, Furuichi sensei tanítványa, is beesett egy-két iaidokával (a keveredés ugyan nem gyakori, de mivel Furuichi sensei személyisége olyan amilyen, nem is annyira ritka). Összesen tizennégyen voltunk.

Mivel a belga Shinbukan időközben begyűjtött néhány franciául nem tudó kezdőt, Valérie és Tom fordítottak - gyakran korrigálva egymást. Úgy viszonyulnak a tolmácsoláshoz mint én, ergo a két szöveg, bár a lényeget átadta, gyakran eltért annyira, hogy új dolgokat lehessen megtanulni a holland verzióból.

Mivel a szintbeli különbség igen nagy volt a terem két része között, Dominique sensei mindent részletesen elmagyarázott - az alapokat, hogy a kezdők megtanulják a formát és a részleteket, hogy a magasabb fokoztúak is tanuljanak újat. És persze lehetett kérdezni, ami rendszerint részletes demonstrációkkal tarkított válaszokat eredményezett. Meg rengeteg kaewazát és mi honnan jönt. Következésképpen a hatórás edzés végére, bár kétszáz katánál nem csináltunk többet, alig álltam a lábamon.

Tartalmilag eljutottunk a shoden széria végére és utána még néhány okuden tachiwazára is volt idő.

2017. január 22., vasárnap

VKIJF Regionális edzés

Maradjunk annyiban, hogy az év leghidegebb napján semmi kedvem nem volt elmenni Ternatba, főként tudva azt, hogy egy órát fogok ácsorogni a hidegben a vonatok menetrendje miatt, de mivel megígértem Albert senseinek, hogy megyek, hát mentem. Egy héttel sandan vizsga előtt meg az ember lánya egyébként se legyen válogatós.

Sikerült annyira átfagyni, hogy ugrándozva kacsáztam a dojo felé, amitől a lábam is újra megfájdult, szóval a kezdés nem volt fényes. Megérkezésemkor iderült, hogy a helyiek hamarabb mentek (vasárnap hajnalban), hogy bekapsolják a fűtést és főzzenek kávét és valaki még tortát is hozott.

Végre sikerült beszélgetni Ivannal, kiszámoltuk, hogy vagy 2-2,5 éve nem voltunk együtt táborban...

Az iaido edzés a már ismert rendszerben zajlott: három sor, kb. 5 katánként csere és a tanárok minden sortól menézik ugyanazt a katát, tehát kb. 12 perc volt egy katára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tanároknak egyszerre 2-3 gyakorlót kell csak nézniük és mindenki kap minden katához valami útravalót. Másfél óra altt 6 katát vettünk végig. Óriási mázlim volt, mert Freddy senseihez kerültem, ráadásul úgy, hogy Patrik sensei sokat foglalkozott a tőlem jobbra állóval, Jean sensei meg a tőlem balra álló iaidokával, szóval rengeteg figyelmet kaptam. (Plusz Freddy sensei minden vizsgámon benne volt a bizottságban, ezért elég jól ismer.) Mae-nál, kesagirinél másként kell megfognom a kardot (mae-nál vízszintes csuklóval, kesagirinél meg az utolsó ujjperccel), sanpogirinél a második vágás előtt nagyon gyorsan és egyenesen kell felvinni a kardot és a két kirioroshi hátsó lábból indul, soetezukinál túl mélyre vágtam, nukiuchinál pedig sokkal több idő van a vágásra, mint gondoltam. Szóval lesz mit gyakorolni februárban.

Jodo edzésre Albert sensei is befutott, végig kihonoztunk, egy barátságos vallont kaptam és Ivannal és Karenékkel próbáltunk nem belefulladni az unalomba, mert a kezdők miatt rengeteget kellett várni. Ez nem volt túl szerencsés Ishido kupa meg a sandan vizsga előtt, de azért jó móka volt. Sajnos, a februári edzés egybeesik a kassai jodo táborral, szóval majd márciusban folyt. köv.

2016. december 20., kedd

2016 Heki Taikai Japan

DSC09688
A Heki taikai az én kyudo ryuha-m éves versenye. Mindig van egy európai és egy japán minden évben. Sajnos egyre kevesebben lőnek Heki-t így jó látni ilyenkor az összeverődött csapatokat.

Mivel a tanáromnak a verseny hetén eszébe jutott, hogy van ilyen és jé, nekem tök jó lenne ha mennék pár telefonnal elintézte a késői beesést. (Komolyan nem értem néha itt a szervezést, mintha ezek a programok nem hónapokkal esetleg félévekkel korábban lennének betervezve)

Az egyetemi kyudo nagyon más mint amihez mi otthon vagy bárhol máshol hozzászoktunk. Még az itteni normál kyudótól is különbözik. Teljesen verseny és eredmény fókuszált ennek minden pozitív és negatív velejárójával. Én, aki általában nagy ívből teszek a versnyekre nyilván nem vagyok erre a legmegfelelőbb, de azt kell mondjam az első félév végére már egész tudtam élvezni őket. A saját kis lázadásaimmal :P Komolyan, ha maradnék még egy évet még a végén izgulnék is rajtuk :P

A heki taikai a Tsukuba egyetem dojojában van ami lényegében a nem hivatalos honbu dojonk.
Már több mint fél éve élek Japánban és járok a helyi kyudo dojoba majdnem minden nap, de a Tsukuba dojo azért egy más kategória. Legalább kétszer ha nem háromszor nagyobb mint a mienk Katsuurában. Az ottani egyetemi kyudos tagság meg legalább az ötszöröse az itteninek ha nem több. Olyan minth ami lennénk a hobbi dojo ők meg a nagy komolyak :P

Itt jöttünk össze, a megmaradt heki íjász egyetemek csapatai és pár független mint én. (Mert ugye Katsuura hivatalosan Honda dojo, még ha a három tanárunkból 2 heki íjász is.) Jó érzés hasonszőrűek közt lőni és nem egyedül törni az utat mint általában. Andival is tudtam dumálni. Mókás, mindig versenyeken futunk össze. Meg látni 20/20as heki íjászokat. Amit a Hoseiesek művelnek az hihetetlen. (és kifejezetten bukom a színeikre...) Tsukubások is jól lőnek nagyon.


DSC09697 DSC09696
Én hoztam két hawakét és ezzel szuper boldog voltam :)  Mivel a találati arányom 40-60 % között ingadozik örültem hogy nem az alját lőttem.

20161203-IMG_20161203_141305 
Versenyen ugye kevésbé tanul az ember technikát, viszont még rám is jön valamennyi nyomás és az alatt lőni teljesen más mint sima edzésen. Úgyhogy bár utálom a versenyeket, be kell lássam hogy hasznos. Lehet lesni a többiektől is és nézni hogy valyon mit hibáznak és ez hogy viezi el a lövéseik.

Köszönöm a lehetőséget! Remélem tudok még jönni rá többször :)

Még képek:


Heki taikai 2016 blog

2016. december 17., szombat

ABKF Téli Szeminárium - ötödik nap

Pfű, ez fárasztó nap volt!

Reggel jodóval kezdtünk és az elmúlt évekkel ellentétben reggel-délutáni elosztás volt, tehát délelőtt 3 óra jodo, délután 3 óra iaido. Szombatra befutottak a gentiek, Valentin tolmácsolt. Úgy volt, hogy katázunk majd, de annyira rossz volt a kihonunk (tudjátok, ez az a tábor, ahol nidanként majdnem a sor legvége vagyok), hogy a szünetig eljutottunk makiotoshiig. A sotai dosánál kiderült, hogy tényleg rosszak a kihonjaink. Az utolsó fél órában katáztunk. Páratlanul voltunk úgyhogy Nishiumi sensei odajött hozzám (jipijé). A tsuki zuéra bólintott, hogy jó és a többinél sem javított, hogy borzasztó, szóval elégedett voltam. (Közben történt egy aprócska incidens, amiből fejmosás lett, szóval higgyétek el, szólt volna, ha valami nem jó.)

Ebédszünetre befutott Ivan, aki az ígéretével ellentétben, nem állt be iaidózni délután. Kár, mert rég láttam és még régebben edzettünk együtt. Ellenben hozott magával néhány igen-igen jó minőségű kamerát (A csudába!), úgyhogy majd kapok képeket (amelyekről előre tudom, hogy rémálmaim lesznek, de ez van). Megvan, él, halálra dolgoztatják, jött szurkolni a két kouhainak, akik shodanra vizsgáznak.

Délután az iaido a szokásos seitei katákkal indult és forogtunk, hogy mindenkit lássanak. Aad sensei visszajavította a hasso no kamae-omat a Kusama sensei-féle tábor előttire, a zekken nélküli sensei megpróbálta stabilabbá tenni aukenagashiból való hátralépésemet (ez totálisan nem ment, majd januárban a tükrös teremben megnézem). Ekkora tömegben egyáltalán nem volt jó iaidózni, Kobayashi sensei panaszolta is, hogy nincs lélek az iaidónkban és a magam részéről irtózatosan küzdöttem minden katáért, hogy megfelelően tudjak koncentrálni és ne legyenek üresek a katáim.

Szünet után megmondták a vizsgakatákat (1-2-4-5-6) és szabadgyakorlás után enbuk következtek. Az első annyira rémes volt, hogy szerettem volna elásni magam az ADEPS kertjében, a második jó volt. Itt derült ki, hogy Sura is vizsgázik, ami jó volt (Sura Luc Steenmans sensei Tsurukai dojojába tartozák, tehát René sensei alá és az egyetlen színesbőrű iaidoka/jodoka, akit viszonylag jól ismerek. A vallonoknak is van egy (komolyan, mint a hidak: ha nekik van, nekünk is kell gondolná az ember, de Sura nagyon jó. A vallon srác nem annyira, de motivált, minden táborban ott szokott lenni). Tábor után 10 perc szünet majd...


.... vizsga.

A csodaszép kiírással ellentétben jodo vizsgával kezdtünk és megint nem volt idő a két vizsga között. Csodálom Surát, hogy képes volt ezt az átöltözős cirkuszt végigcsinálni. Engem ez frusztrált volna, az ilyen apró marhaságok még sajnos ki tudnak billenteni. A jodo vizsgák elég rémesek voltak, a sandan kivételével, de az sem volt egetverően jó (igen, talán nem Karenhez kellene mérni a sandan szintet  - vagy de). Minden vizsga sikeres volt, öt shodan, három nidan és két sandan.

A csere oka talán az lehetett, hogy irtózatosan sok iaido vizsgázó volt, 18 yondan és 15 godan-jelölttel!

Sose voltam még legfiatalabb vizsgázó, így most ez is megvolt. Furcsa volt úgy várni a vizsgát, hogy nincs más Shinbus mellettem. Pontosabban magyar Shinbus, mert ugye Tom és Ivan ott voltak. Azért nem voltam egyedül: Albert sensei sok szerencsét kívánt, Luc sensei mókásan rám uszította Kimet, hogy vigasztaljon meg, mert biztos rettegek és a többi sandan vizsgázóval remekül elpoénkodtunk azon, hogy a) a számaink nem akarnak felragadni. Többen előrelátóan hoztak biztosítótűt, mert ugyan az elhagyott vizsgacetli a földön viszonylag veszélytelen, ki lehet kerülni, de mi lesz ha a nyavalyás cetli ráragad a kissakira?! Mivel a vizsgaetikett ilyen szituációra nem készít fel, ötletünk sem volt, a hivatalos álláspont szerint mi ilyenkor a teendő, viszont remekül elszórakoztunk a különféle (elég vad) ötleteinken. No meg azon, hogy a számot most olyan irányba sikerült nyomtatni, hogy véletlenül sem takart semmit, de amint egy belga srác megjegyezte, nem kell tartanunk a vizsga anonimitásától (tekintve, hogy ugyanez a bizottság már a shodan és nidan vizsgánkat is látta).

Maga a vizsga olyan érzés volt mint két éve. Ugyan Ivan szerint túl lassú, valójában nem volt lassabb a többieknél - bár ugye a reihóm viszonylag gyors (elég ugye egyszer kifutni az időből taikai-gyakorláson, hogy az ember lánya megtanuljon természetes tempóban tiszteletet adni a kardnak). Érzésre az első katám közel tökéletes volt a mostani tudásom szerint (ami bőven a béka hátsója alatt van, de ez más tészta), a maradék négy elmegy, de csináltam ezeket a katáka jobban is ezen a héten. Nem volt bennük nagy hiba, a metsukémra nem lehetett panasz, de Kobayashi sensei nem mondta volna minden vágásomra, hogy "Fájt!", ezért nem vagyok elégedett. Ellenben tudom, merre tovább, ami jó.

Sura az utánam jövő csoportban volt, pont mikor elkezdődtek a godan vizsgák, így próbáltam egyszerre nézni Jonathan és Nicolas és Sura vizsgáját. Emiatt viszonylag sok mindenről lemaradtam. Marjan vizsgája közben tették ki az alacsonyabb fokozatra vizsgázók eredményeit, ami a tömeg miatt elég zajos csődülettel járt. Részben ezért, részben Marjan és a többi vizsgázó iránti tiszteletből és kicsit, mert nem különösebben érdekelt az eredmény. (A cél a felkészülés volt és hogy visszarázódjam a gyakorlásba. Úgy álltam hozzá, hogy ha nem sikerül, akkor még fejlődnöm kell a következő lépcsőfokhoz, de ha sikeres a vizsga akkor is még fel kell nőnöm a sandan fokozathoz.) Így onnan tudtam meg az eredményt, hogy az egyik másik sikeres vizsgázó, Raul, jött gratulálni. Marjan olyan arccal jött le, mint aki őrületesen elrontotta vizsgát, de mint utóbb kiderült, csak maximalista.

Összességében az összes shodan és nidan átment, sandannál 5/8, Yondan kb. 8-10/18, de nem emlékszem pontosan (Yannak sikerült, Jelenának nem) és godan 5/15: a négy legfiatalabb (Jonathan, Nicolas, Kevin és Marjan) és a legidősebb vizsgázó, egy francia hölgy, ment át. A változatosság kedvéért Lam sensei megint elrontotta a diplomámat. A hibásat megkaptam, majd jövőre kapok egy szép újat.

Rengetegen gratuláltak és nagyon érdekes volt, hogy kik igen és kik nem. A négy dolog, ami meghatározó volt és lesz: Kobayashi sensei, akivel összefutottam az ajtóban, kezet nyújtott és gratulált, Raullal hosszasan beszélgettünk arról, hogy bizony ebbe a fokozatba még bele kell nőnünk és mennyire nehéz úgy, hogy a tanárunk messze van (Írországban három dan-fokozattal rendelkező iaidoka van, a legmagasabb fokozata a friss sandannak van.), Piotr figyelmeztetett, hogy a yondan ennél lényegesen nehezebb lesz és Yuki gratulált (ő volt a toban), hogy nem volt rossz, de amikor mondtam, hogy nem vagyok valami elégedett, akkor megegyztünk abban, hogy most, hogy megvan a sandan, ki is kell érdemelni (hm, ez hollandul másként hangzik, kicsit mást is jelent, de talán értitek).

Zárásként szeretném megköszönni Senseinek, Albert senseinek, Jocónak és az összes Shinbusnak a tanítást/bizalmat/segítséget/bíztatást! Domou arigatou gozaimashita!


&


{Utóirat: szombaton rájöttem, hogy miért olyan pokolian nehéz a Jocitól kölcsönlopott hátizsák. Nos azért, mert a tulajdonos egy üveg La Chouffe sört rejtegetett benne. Izé, mint valami titkos alkoholista... Jelzem, ha azt gondolotad, Joc, hogy a sör megvár, akkor most online nagyközönség előtt is ki vagy röhögve... Legközelebb, kérlek, krieket vagy lambique-ot rejtegess, azokat jobban szeretem :)}

2016. december 16., péntek

ABKF Téli Szeminárium - negyedik nap

Ez átmenetileg rövid lesz, részletek később.

Végre jodo, végre jodo, jipijipijéééé! Így mentem Brüsszelbe. Az edzésen Nishiumi sensei kezet fogott az újakkal (péntek estére szoktak többek közt befutni a hollandok), majd  - minő meglepetés - kihonok következtek. Valaki megjegyzést tehetett arra, hogy miért megint "csak" kihon, mert megjegyezte, hogy függetlenül dan-fokozattól és Európa-bajnoki érmektől, mindenkinek van hova fejlődnie kihonok tekintetében (is). Új információ nem hangzott el, viszont mint gyakran kiderült, hogy amit csinálunk és amit gondolunk, hogy csinálunk nem mindig egyezik. Én mindenesetre élveztem (nem véletlenül a kedvenc jodo táborom, szeretek elmerülni a kihonokban), jól is ment, ami ráfért a lábmizéria miatt megtépázott önbizalmamra. Edzés után Nishiumi sensei a kezembe nyomott egy bébimacskás naptárat, majd mielőtt megköszönhettem volna, elviharzott.

Kobayashi sensei kirendelt maga elé, úgyhogy az egész edzést árgus tekintetek kereszttüzében tölthettem. Kezdem megszokni, az első fél órát szívesen letagadnám, de utána egész jó volt és vizsgáig el fogok jutni a "már úgyis mindenki látta, mit nem tudok, ergo totálisan felesleges izgulni"  című állapotba. Az enbu ezúttal már elmaradt, de mivel az egészben úgyis Kobayashi sensei figyelme a lényeg, azt hiszem, én vagyok az aki a legkevésbé panaszkodhatott ezen a téren pénteken. Sajnos, magyarázatra nem volt lehetőség, a kendósok túl lelkesek voltak.

2016. december 15., csütörtök

ABKF Téli Szeminárium - harmadik nap

A harmadik nap a kellemes meglepetéseké volt. Emilio sensei tanítványáról, akiről évekig azt hittem, hogy csak franciául tud, kiderült, hogy Pieter-Jannak hívják, oktatásfilozófus és tud hollandul. Kész szerencse, hogy nem szoktam csúnyákat mondani másokról a hátuk mögött :) (gondolni se nagyon, de ez mellékes). Emlékezett a nidan vizsgámra és csevegtünk a sandan vizsgáról is. Edzés előtt összefutottam Kobayashi senseijel a folyosón, aki megismert és mondta, hol lesz az iaido edzés (mivel eddig mindig másik teremben voltunk és a volt termünket a kendósok foglalták el). Miután a délutáni órám miatt nem értem be Brüsszelbe a jodo edzésre, kicsit aggódtam, hogy Nishiumi sensei megrökönyödik (ha megismer egyáltalán), hogy nem megyek az ő edzésére, de iaido edzésre igen. Ehhez képest elsőre kiszúrt és láthatólag megörült nekem, mert a szokásos kézfogáson túl, megölelt és az egyetlen kérdése az volt, jól vagyok-e. Jodo edzésen egyébként úgy 8-9 pár volt, gentiek és Patrik senseiék sehol - de ugye nekik csúcsidőben nehéz bejönni Brüsszelbe. Az edzés előtt még sikerült összefutnom Tommal és Albert senseijel is. Mindketten csak jodo edzésre jöttek. Tom elrohant, de Albert senseijel beszélgettem kicsit és azt mondta, most csak a jodo-ra koncentrál, mert nanadan vizsgára készül és szeptemberig kevés az idő.

Csütörtökre befutott az összes iaidoka, így alig fértünk el, szerintem legalább negyvenen voltunk. A kendósok miatt semmit nem lehetett hallani és gondolom, Kobayashi sensei meg akarta nézni a társaság (nem) tudását, így szinte magyarázat nem volt az edzés legvégéig, csak edzettünk. A koryu katák, amiket sensei beiktatott a ZNKR közé nagyon sokat segítettek, így az enbu is jól sikerült. A harmadik csoportban voltam a négyből, így láttam Nicolas, Jelena és Arnaud enbuját is, nekem tetszettek. Mivel középen voltam az enbu során, pont sensei előtt, láttam, hogy három katámat (leglább) megnézte és bólogatott. Tovább nőtt az egóm, amikor Arnaud mutatta, hogy jó volt, és főleg az, hogy sensei odaküldte még a negyedik csoport enbuja alatt Yukit, hogy ez sokkal jobb volt, mint két napja és mi a legnagyobb hibám (a vágásaim nem középről indulnak és nem jók). A dícséret nagyon jól esett, az pedig végképp, hogy kaptam hozzá feladatot is. Az enbuk után Kobayashi sensei megmutatta és elmagyarázta, hogyan kell helyesen vágni és azt mondta, egyetlen pontot (házi feladatot) ad: vágjunk pontosan és a kard megfelelő részével. Magamra vettem. Remélem, pénteken sikerül ezt is javítani.

Az öltözőben összefutottam a belga Luciával (ő sz-szel mondja a navét egyébként), akit japán óráról ismerek, nemrég szereztem meg a kendo shodan fokozatot és pár hete iaidózik. (Az első két nap iaido edzésre jött - tetszik, hogy itt ez lehetséges. Mármint, hogy a teljesen kezdők is jöhetnek táborba.)

2016. december 14., szerda

ABKF Téli Szeminárium - második nap

A második napon elkezdődött a kendo és a jodo tábor is. Viszont az iaido edzést Brüsszel központjában tartották, csinos átfedéssel, így választani kellett. Vizsgára készülve természetesen Kobayashi sensei iaido edzésére mentem (és vérzett a szívem Nishiumi sensei jodo edzése mitt, ahová Arnaud és Albert sensei mentek).

A szerdai edzésen tizenöten voltunk és ugyan jodo táborban voltunk már kevesebben is, ez azért a 8 brüsszeli iaido klub mellett elég kevésnek tűnt. Főleg, hogy ebből legalább hatan voltunk külföldiek. (Egy izraeli, egy orosz és egy spanyol yondan-jelölt, meg egy fogalmam-sincs-honnan-való godan-jelölt. A belgák közül is Nicolas jó messziről jött, de mint kiderült, vizsgázik godanra, úgyhogy így már világos miért hajlamosabb esténként átjönni a holland határ mellől. Remélem, sikerül nekik a vizsga, Jelena és az izraeli iaidoka minden évben jönnek, ráadásul Jelena Alexey dojojából van, Nicolas meg - ha éppen nem iaidózik - a világ egyik legbarátságosabb embere).

Kobayashi sensei edzés elején elkülönítette a vizsgázókat és bár kezdetben minket a nem-vizsgázókhoz osztott Emilio senseihez, egy idő után odaparancsolt maga elé. Jelentem, a metsukéra nem kaptam kritikát, a vágásaim egy részére igen és edzés végén azt mondta, hogy nem jó nekem ez a kard. Sajnos, a részleteket nem mind értettem és a kendoka, aki fordítani jött nemigen beszélt angolul (franciául meg úgy hadart, hogy erősen kellett kapaszkodnom, hogy értsek valamit). De azt raktam össze, hogy a) nehéz az iaitóm és b) túl hosszú és vastag a tsuka, ezért nem tudom rendesen megfogni (Sensei egyszer edzés alatt mutatta, hogy fogjam másként a kardot).

Az edzésen az 5-12. katák logikájáról volt szó és a shihogirinél arról, hogy az ütés után a kardot az ellenfél arcába (vagy is magasra) kell húzni. Valmint a helyes lábmunkáról is szó esett (szintén shihogiri: a tsukinál a lábak nem nézhetnek hátrafele).