2013. február 23., szombat

3. jodo edzés Albert senseiel - jegyzetek

Hikinél bal kéz nem emelkedik

3, 7, 9, 11 hátralépés mahamniba - jobb láb egyenesen megy hátra és csak a végén fordul be a sarok. így kb egyvonalon lesz, ahogy kéne.

1 - fontos hogy a jo hol érne a fejhez, ne lépj be túl messze.

szúrások hátsó lábból (mint kendo fumikomi), így nem marad le és van benne erő. nyújtott kézzel, minél messzebb tartva a kardot, így nem tudna szúrás közben levágni

hiki - bal kéz nem emelkedik fel

3 - kuritsuke:  hegyesebb szögben állni az ellenfélhez, jobban be kell menni

tai atari - csipőből, szintén hátsó lábból indítva

5 - az első mozdulattal a középvonalra kell menni mahamniba, nem hárít csak elfog
második tolás után fél lépés és megvár míg a kard elmegy (11ben ugyanez)

8 jo oldalról, a szembe tolva

9 - jo úgy fordul hogy a vége marad, középvonalon előre



kardnak kell a szándék

Harmadik edzés Albert senseijel

A második félévben többet tartanak igényt a teremre. Szerencsére megkaptuk ezt fura a sportolói státuszt, ami elsősorban arra jó, hogy vicces, hogy van, másodsorban van mire hivatkozni, hogy mire kell a terem. Ráadásul jóban vagyunk az ügyintézőkkel, szóval nagy nehezen kisírtunk egy termet egy szerda délelőttre, de csak két órára. Ráadásul az előttünk levő tornászok nemigen akartak elmenni.

Végül minden jól alakult, eltekintve attól, hogy betegen nem jó edzeni, de már egy hónapja szervezkedtünk és Albert sensei miattunk jött át, szóval nem maradhattam otthon.

No, ebből következően az első érdekes megtapasztalás a 'tompult edzés': lassabb reakcióidő, felfogóképesség, lustaság. Nem is haszontalan dolgok ezek, mert az ember lánya kényszerűségből csak arra figyel, amire muszáj.

Amivel foglalkoztunk: bemelegítés és mae és morote tsuki. Az előbbinél a sayabanare került elő, aminél újfent módosítanom kellett a kardfogásomon: a súly megtartásához teljesen a tsubánál kell fognom a kardot és úgy, hogy nem töröm meg a csuklómat és pici a távolság az ujjaim között. Ez teszi lehetővé a vízszintes vágást, amit a kisujj és a gyűrűsujj zárása eredményez. Ez nem újdonság: Patrik senseitől is hallottam még az első taikaiom előtt, de nem tudtam megvalósítani. Albert sensei addig mutatta és magyarázott, amíg meg nem értettem. A másik az ujjfogást váltó chiburi, amit Sensei is mutatott és ezzel az új fogással meg tudom valósítani (úgy-ahogy: annyira erős vágás eredményez, hogy nehezen tudom megfogni). Figyelnem kell továbbá, hogy chiburi után ne vigyem ki nagyon a kard hegyét oldalra.

Az új kardtartás egyetlen hátránya, hogy nagyon nagy a távolság a két kezem között. Most ezen töröm a fejem.

A morote tsuki szintén a tisztességes sayabanare és a fordulás miatt került elő: a két fordulásnál a hátsó lábanak rendesen meg kell fordulni a vágásirányba mielőtt a vágás elindul, hogy stabil legyen.

Jocónak, ha jól értem, pontosítania kell a katákat (igen, Jocó is beáll ilyenkor iaidózni, de minden katát állva csinál).

Jodón végigvettük a katákat. Fontos pontok: hamni, ne legyünk a jo útjában és a legfontosabb: 3-7 katákban nem szabad kispórolni a fordulást a tsukiknál (mondom, hog nagyon lusta voltam aznap). És legközelebb ranai!

Most a Visegrádi táborig nem lesz nagyobb esemény, remélhetőleg jövő héttől újra mehetek rendesen edzeni...

2013. február 9., szombat

Tervek 2013-ra


Jodo:
Megtanulni végre rendesen a Ranait!
Megtanulni az Omotet és a tanjot hogy a legközelebbi táborban bele lehessen érdemben vágni a chudan katákba.
Persze a zenkenben is bőven van mit tanulni, de szeretném mellette a koryut is fejleszteni.

Beszerezni pár érdekes olvasmányt:
Jodo (Kyoten)
https://www.budogu.com/products.cfm?id=1130&categoryId=131
Jodo Kyohan
https://www.budogu.com/products.cfm?id=1128&categoryId=131


Kendo:
1 dan vizsga nyáron
Magamban készülni egy messzi távolban esetleges jodan kamae váltáshoz. Erősíteni a fordított kamaet.
Remélem hogy ez a másik kamae jó lehet a sérülésemnek és a féloldalasságomnak.
Próbálni nem túlkomplikálni a gyakorlást
Fordítani a kinsho.hu-ra

Nihongo:
Újra nekivágni a japántanulásnak.

Falmászás:
Újra visszamászni és sok időt tölteni a falon. Jól jönne a gyógytornámhoz is.

2013. február 8., péntek

Otthon jártunk

... jártunk otthon :-)

2013. február 5., kedd

Előre

ne húzd vissza a kezed támadás után,
lépj bele tai atariba
shinai-t ne vidd le semenél
semeből egyből vágni
ha van rés azonnal vágni
ha átkerültél a másik oldalára a shinaiának azonnal vágni
ment vállig vágva gyakorolni
rendesen vágni nem bólintva
funikumi

és a szokásos problémám, előre, előre, előre

lehet kéne futni, az segítene benne talán