2017. január 22., vasárnap

VKIJF Regionális edzés

Maradjunk annyiban, hogy az év leghidegebb napján semmi kedvem nem volt elmenni Ternatba, főként tudva azt, hogy egy órát fogok ácsorogni a hidegben a vonatok menetrendje miatt, de mivel megígértem Albert senseinek, hogy megyek, hát mentem. Egy héttel sandan vizsga előtt meg az ember lánya egyébként se legyen válogatós.

Sikerült annyira átfagyni, hogy ugrándozva kacsáztam a dojo felé, amitől a lábam is újra megfájdult, szóval a kezdés nem volt fényes. Megérkezésemkor iderült, hogy a helyiek hamarabb mentek (vasárnap hajnalban), hogy bekapsolják a fűtést és főzzenek kávét és valaki még tortát is hozott.

Végre sikerült beszélgetni Ivannal, kiszámoltuk, hogy vagy 2-2,5 éve nem voltunk együtt táborban...

Az iaido edzés a már ismert rendszerben zajlott: három sor, kb. 5 katánként csere és a tanárok minden sortól menézik ugyanazt a katát, tehát kb. 12 perc volt egy katára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tanároknak egyszerre 2-3 gyakorlót kell csak nézniük és mindenki kap minden katához valami útravalót. Másfél óra altt 6 katát vettünk végig. Óriási mázlim volt, mert Freddy senseihez kerültem, ráadásul úgy, hogy Patrik sensei sokat foglalkozott a tőlem jobbra állóval, Jean sensei meg a tőlem balra álló iaidokával, szóval rengeteg figyelmet kaptam. (Plusz Freddy sensei minden vizsgámon benne volt a bizottságban, ezért elég jól ismer.) Mae-nál, kesagirinél másként kell megfognom a kardot (mae-nál vízszintes csuklóval, kesagirinél meg az utolsó ujjperccel), sanpogirinél a második vágás előtt nagyon gyorsan és egyenesen kell felvinni a kardot és a két kirioroshi hátsó lábból indul, soetezukinál túl mélyre vágtam, nukiuchinál pedig sokkal több idő van a vágásra, mint gondoltam. Szóval lesz mit gyakorolni februárban.

Jodo edzésre Albert sensei is befutott, végig kihonoztunk, egy barátságos vallont kaptam és Ivannal és Karenékkel próbáltunk nem belefulladni az unalomba, mert a kezdők miatt rengeteget kellett várni. Ez nem volt túl szerencsés Ishido kupa meg a sandan vizsga előtt, de azért jó móka volt. Sajnos, a februári edzés egybeesik a kassai jodo táborral, szóval majd márciusban folyt. köv.