Zoom iaido?

Van egy zoom otthon gyakorlo csapat iaidoban ami a coviddal indult úgy másfél éve. 

De a kicsi lakás, alacsony belmagasság, bútorok miatt nem néztem be soha. 

Mindig érdekelt milyen egy ilyen Zoom edzés de mindig ki tudtam magam dumálni belőle. 

Majd jött egy lehetőség, a holland dojom amit IBU öregdiákok alapítottak és visznek ledumálta Kaneda sensei-el, hogy szuper lenne hétvégi edzéseket tartani. Mindenki zoomon, mindenki a saját problémamegoldásával. Mivel én is IBU-s vagyok és ott Kaneda senseiel tanultunk iaidot ráadásul még hivatalosan tartoztam is ehhez a dojohoz becsatlakozhatom az edzésekbe :)  

Ezt is egy darabig halogattam, viszont ha már költözöm és kicsit felszabadult a szoba (bár magasabb nem lett) végre beugrottam egy szombat reggel. 

Zoomon iaidozni jó. Igazából olyan mint egyedül iaidozni, de ott van a motiváció hogy mások is csinálják és a tanár figyel. Kicsit van egy video fitness érzése az első pár percben, de utána igazából teljesen elfelejthető. Ha lenne egy rendes nagyobb termem és nem érezném a hely problémát egy rendes, teljes edzés lenne. 

Á mesélte mindig, hogy nekik a japán sensei ipaddel résztvesz az órákon. Hirtelen a technológia segít. Hirtelen szorosabb lehet a kapcsolat tanár és tanítvány között. Még ha nem is ugyanaz mint személyesen, de lehet kérdezni és a tanár látja a hibákat monitoron is.

Így covid után én teljesen kidőltem utána. A lábizmok eltűntek, lesz mit visszaépíteni. De egy nagyon jó élmény és nagyon jól működik. 

Remélem minél több tanárnál lesz erre lehetőség. Egy kicsit megint lehet kisebb a világ, egy kicsit lehetünk jobban kapcsolatban. 

Én biztosan folytatom. Ez a kicsit nem is egyedül de nem is igazán másokkal köztes edzés nagyon jó kiegészítő. 

Lassan lassan jön az a 4dan vizsga :) 

Ishido kupa 2020

Uj ev, uj Ishido kupa

A mostani, 2020-asra lélekben még inkább rá kellett hangolódni.
Mindketten vártuk és készültünk rá ahogy tudtunk.

Én az iaiba való visszatérés egyik állomásának is szántam, amit még Kaneda sensei indított el az IBU-n.

Az Ishido kupa az a rendezvény ahová szeretek menni, de minden évben lendültet kell vegyek hozzá.
Mert igazából ez nem egy edzőtábor. Ez egy verseny. Én pedig nagyon, NAGYON nem vagyok kompetitív. Nekem ez a hétvége az ismerősökről szól, hogy végre tudok találkozni a máshol élő budokákkal, beszélgetni kicsit, együt nevetni, együtt izgulni. A közösség.

Ezen a jó élményen van egy extra stressz réteg, hogy itt bizony versenyezni kell.
Mindenkinek. Ez nem egy tanulós tábor, nem egy vizsgatábor, ez egy két napos verseny, extrákkal.

Idén is egyre feszültebb lettem ahogy közeledett a szombat. De valahogy most jobban el tudtam engedni mint máskor. Izgulni nem izgulok, mert nem számít az eredmény, de hatása még így is van rám, csak jóval később (vagy közelebb, nézőpont kérdése) jelentkezik. Amikor beállok a pályáho, hogy na most én jövök.

Szerencsére idén tudtunk közvetlen a tábor előtt kétszer is kettesben gyakorolni. Ez sokat segített felhozni dolgokat, javítani hibákat.

Szombat - Iaido

A szokásos felállás. Kilóméter hosszú sor, rengeteg ember. (Miért van ennyivel több iaidos mint jodos?) Fel lettünk osztva 6 csoportra és beindult a rotáció. A csoportok maradtak és a tanárok 15 percenként forogtak. Ez egy izgalmas és mókás szituáció. Egy nap alat megtapasztalható 6 iaido tanár különböző stílusa, fókusza, értelmezése, tanítási módszerei. Nem mellékesen végig vettük benne mind a 12 katát, részletekre is kitérve. Nagyon jó felkészülés volt a versenyre (amiben jó gyorsan kiestem), ami nagyon jó felkészülés volt a vizsgára. Ami sikeresen meglett! Jó nagy késéssel, de újra halad ez is. Kíváncsi leszek a videóra, megnézném kívülről. Belülről kicsit kapkodósabbnak érződött mint amilyennek akartam de úgy éreztem sok mindenre oda tudtam figyelni azokból amik ki lettek emelve.

Vasárnap - Jodo

A jodo nap valahogy nehezen indult. Nem volt meg a hangulat, pedig mindig jobb mint az iaido :) Itt nagy, közös gyakorlás van kata magyarázatokkal. Rene sensei idén Andre senseit szedte apró pici darabokra mindenki okulására. Majd minden kata magyarázat után gyakorolhattuk a hallottakat,látottakat az aktuális partnerrel. Én elég jól jártam, Melike mellett kötöttem ki bemelegítésnél és a kata gyakorlást is együtt folytattuk. Sok mindent észrevesz és fel tudja rá hívni a figyelmet. Így pedig sokkal könnyebb változni, tanulni, ha szólnak, hogy mi lehet talán rossz.

Gyakoroltunk Anikóval is egy keveset, mivel ő vizsgára készült és ekkor még nem volt biztos, hogy ki lesz vagy lehet a párja. Végül Karen kapta a megtisztelő feladatot és a vizsga is nagyon jól sikerült. Büszke vagyok Anikóra, szerintem nagyon jól hozta a pontos technikákat belső nagymacskával fűszerezve :)



Így végül a közös gyakorlással én jártam jól, mert ő volt a verseny párom. Egyre jobban jozunk együtt. Ami amúgy is egy nagy öröm nekem. Egyre inkább élnek a katák és egyre élesebbek. Mindig ki tudja hozni belőlem a legjobbat.
Kis kavarodás után átkerültem egy új poolba ahonnan másodikként kijutottam. Karen 3 zászlót hozott ellenem. Egyenes kiesésben pedig valahogy eljutottam a döntőig. Azt hiszem én lepődtem meg a legjobban. Újra Karen ellen, és most egy zászlót én is elhoztam :)
Végül így egy ezüsttel zártam a jodo versenyt. Ami ha jól emlékszem az első érmem jodoban. Általában mindig kiesem poolban vagy az első körben :)

Összesítéskén a következőkkel tértünk haza:

Aniko: 4 dan jodo

Én: 3 dan iaido, jodo ezüst yondan kategóriában

 

Nagy köszönet az összes tanárunknak és a sok barátnak akik segítenek és velünk vannak mindig, mintha itt lennének.

 

Majdnem dojo-érzet avagy edzés Efivel vagyishogy mégsem

Yuki sensei egyik régi-új tanitványa Leuvenben lakik, ezért felvetette, hogy edzhetnénk együtt. Mivel nincs szükségem akkora teremre tök egyedül, amelyben a teljes Shinbu elfér plusz teljesen más a légkör, ha gyakorol más is, nagyon megörültem. Efi nagyon kedves, kezdő (majd EB-n lehet találkoztok vele). Egyébként zongoratnárnő, ezért lehet vele extrém időpontokat megbeszélni, mint például ma reggel nyolc óra, mert délután/este dolgozik. Egyszer már gyakoroltunk együtt és klassz volt annak ellenére, hogy mindketten a saját dolgainkkal voltunk elfoglalva. De valahogy a közös torei mégis más. Sajnos most az utolsó pillantban közbejött valami és nem tudott eljönni, ezért lehetett próbálgatni a nyolc oldalnyi jegyzetet, amit összekörmöltem a hétvégén (lásd tábor Furuichi senseijel). A tavalyihoz hasonlóan egy csomó minden a helyére került, például a kilences katám egészen hihető lett (a nekem új trükk az időzités: a test hamarabb áll meg a kardnál, ettől lesz tsuki a tsuki. Triviális, de eddig mégsem fogtam fel). A végén még megszűnök balettpatkány lenni!

Nyílt Iaido szeminárium Furuichi senseijel

A tavalyihoz hasonló rendszer volt: első nap hat kata, második nap hat kata. Minimum fél-háromnegyed óra magyarázat katánként, utána néhány kata lassan kipróbálni az újdonságokat. Bármit lehet kérdezni, az alapok csak akkor kerülnek elő, ha nagyon rosszul csinálunk valamit. Olyankor sem arról van szó, mi van a könyvben, hanem hogy hogyan lehet megvalósítani.

Az első nap annyira fáradt voltam, hogy nem sok ragadt rám, csak pár oldalnyi megszívlelendő jótanácsot írtam fel. Cserébe volt derültség, móka és kacagás, mert - nem lévén szakszerű fordítás - Furuichi sensei egy fordítókészülék segítségével próbált kommunikálni. MEgható volt, ahogyan próbált minél egyértelműbb kifejezéseket, lassan artikulálva adagolni a gépbe, majd megnyomta a nagy piros gombot és vártuk a csodát. Eleinte még jól ment a dolog, de a ferdítö-kütyü egy idő után bekattant és előbukkantak olyanok, hogy "Hiányzol!" és "Mikiegér", utóbbinál a csapat hangosan felröhögött. Azóta sem jöttem rá, mit értett ennnyire el a gép. Plusz sensei a zekkenjébe dugta be, amikor nem használta és időnként meg-megszólalt: "Miért?", "Mi rossz?".

Második nap egész sokan lettünk, Patrik sensei is eljött meg a Yaegakikai dojo is, innentől kezdve Yuki sensei fordított. Cserébe volt közönségünk egy négy hónapos baba és az éppen nem gyakorló szülője személyében. A shinken teszten még nem ment át, mert nem tud elég gyorsan kúszni.

A napot a hetes katával indítottuk, illetve a három nagy változással, ami a tavalyi szeptemberi nyolcdanos szemináriumon lett bevezetve (a sarkok összeérése shinze ni rei-nél, ukenagashi-ban nem szabad megállni és a shiho giri legelső tsukijánál csak előre mehet a kard, fel nem).

Muso Shinden Ryu szeminárium a belga Shinbukannál

Egy hónapja írt Ivan, hogy a a belga Shinbukan nyílt MSR iaido szemináriumot szervez, amit Dominique Losson sensei fog tartani, aki a belga Shinbukan vezetőjének a tanára. Természetesen a világ végén (oda-vissza minimum 5 óra tömegközlekedéssel, a távolság meg maximum ötven km). Szerencsémre Ivan értem jött Ginny-vel, aki egy autócsoda (bocs, nem értek az autókhoz, fekete, halk és csudakényelmes).

A klassz párizsi közlekedés miatt sensei és csapata késett, addig mi kiragasztottunk a szükséges nyilakat és beszélgettünk. A belga Shinbukan tagjai kedvesen őrült népek, az újabb kezdőik meg tökéletesen illeszkednek a csapathoz. Még Luciano, Furuichi sensei tanítványa, is beesett egy-két iaidokával (a keveredés ugyan nem gyakori, de mivel Furuichi sensei személyisége olyan amilyen, nem is annyira ritka). Összesen tizennégyen voltunk.

Mivel a belga Shinbukan időközben begyűjtött néhány franciául nem tudó kezdőt, Valérie és Tom fordítottak - gyakran korrigálva egymást. Úgy viszonyulnak a tolmácsoláshoz mint én, ergo a két szöveg, bár a lényeget átadta, gyakran eltért annyira, hogy új dolgokat lehessen megtanulni a holland verzióból.

Mivel a szintbeli különbség igen nagy volt a terem két része között, Dominique sensei mindent részletesen elmagyarázott - az alapokat, hogy a kezdők megtanulják a formát és a részleteket, hogy a magasabb fokoztúak is tanuljanak újat. És persze lehetett kérdezni, ami rendszerint részletes demonstrációkkal tarkított válaszokat eredményezett. Meg rengeteg kaewazát és mi honnan jönt. Következésképpen a hatórás edzés végére, bár kétszáz katánál nem csináltunk többet, alig álltam a lábamon.

Tartalmilag eljutottunk a shoden széria végére és utána még néhány okuden tachiwazára is volt idő.

VKIJF Regionális edzés

Maradjunk annyiban, hogy az év leghidegebb napján semmi kedvem nem volt elmenni Ternatba, főként tudva azt, hogy egy órát fogok ácsorogni a hidegben a vonatok menetrendje miatt, de mivel megígértem Albert senseinek, hogy megyek, hát mentem. Egy héttel sandan vizsga előtt meg az ember lánya egyébként se legyen válogatós.

Sikerült annyira átfagyni, hogy ugrándozva kacsáztam a dojo felé, amitől a lábam is újra megfájdult, szóval a kezdés nem volt fényes. Megérkezésemkor iderült, hogy a helyiek hamarabb mentek (vasárnap hajnalban), hogy bekapsolják a fűtést és főzzenek kávét és valaki még tortát is hozott.

Végre sikerült beszélgetni Ivannal, kiszámoltuk, hogy vagy 2-2,5 éve nem voltunk együtt táborban...

Az iaido edzés a már ismert rendszerben zajlott: három sor, kb. 5 katánként csere és a tanárok minden sortól menézik ugyanazt a katát, tehát kb. 12 perc volt egy katára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tanároknak egyszerre 2-3 gyakorlót kell csak nézniük és mindenki kap minden katához valami útravalót. Másfél óra altt 6 katát vettünk végig. Óriási mázlim volt, mert Freddy senseihez kerültem, ráadásul úgy, hogy Patrik sensei sokat foglalkozott a tőlem jobbra állóval, Jean sensei meg a tőlem balra álló iaidokával, szóval rengeteg figyelmet kaptam. (Plusz Freddy sensei minden vizsgámon benne volt a bizottságban, ezért elég jól ismer.) Mae-nál, kesagirinél másként kell megfognom a kardot (mae-nál vízszintes csuklóval, kesagirinél meg az utolsó ujjperccel), sanpogirinél a második vágás előtt nagyon gyorsan és egyenesen kell felvinni a kardot és a két kirioroshi hátsó lábból indul, soetezukinál túl mélyre vágtam, nukiuchinál pedig sokkal több idő van a vágásra, mint gondoltam. Szóval lesz mit gyakorolni februárban.

Jodo edzésre Albert sensei is befutott, végig kihonoztunk, egy barátságos vallont kaptam és Ivannal és Karenékkel próbáltunk nem belefulladni az unalomba, mert a kezdők miatt rengeteget kellett várni. Ez nem volt túl szerencsés Ishido kupa meg a sandan vizsga előtt, de azért jó móka volt. Sajnos, a februári edzés egybeesik a kassai jodo táborral, szóval majd márciusban folyt. köv.

ABKF Téli Szeminárium - ötödik nap

Pfű, ez fárasztó nap volt!

Reggel jodóval kezdtünk és az elmúlt évekkel ellentétben reggel-délutáni elosztás volt, tehát délelőtt 3 óra jodo, délután 3 óra iaido. Szombatra befutottak a gentiek, Valentin tolmácsolt. Úgy volt, hogy katázunk majd, de annyira rossz volt a kihonunk (tudjátok, ez az a tábor, ahol nidanként majdnem a sor legvége vagyok), hogy a szünetig eljutottunk makiotoshiig. A sotai dosánál kiderült, hogy tényleg rosszak a kihonjaink. Az utolsó fél órában katáztunk. Páratlanul voltunk úgyhogy Nishiumi sensei odajött hozzám (jipijé). A tsuki zuéra bólintott, hogy jó és a többinél sem javított, hogy borzasztó, szóval elégedett voltam. (Közben történt egy aprócska incidens, amiből fejmosás lett, szóval higgyétek el, szólt volna, ha valami nem jó.)

Ebédszünetre befutott Ivan, aki az ígéretével ellentétben, nem állt be iaidózni délután. Kár, mert rég láttam és még régebben edzettünk együtt. Ellenben hozott magával néhány igen-igen jó minőségű kamerát (A csudába!), úgyhogy majd kapok képeket (amelyekről előre tudom, hogy rémálmaim lesznek, de ez van). Megvan, él, halálra dolgoztatják, jött szurkolni a két kouhainak, akik shodanra vizsgáznak.

Délután az iaido a szokásos seitei katákkal indult és forogtunk, hogy mindenkit lássanak. Aad sensei visszajavította a hasso no kamae-omat a Kusama sensei-féle tábor előttire, a zekken nélküli sensei megpróbálta stabilabbá tenni aukenagashiból való hátralépésemet (ez totálisan nem ment, majd januárban a tükrös teremben megnézem). Ekkora tömegben egyáltalán nem volt jó iaidózni, Kobayashi sensei panaszolta is, hogy nincs lélek az iaidónkban és a magam részéről irtózatosan küzdöttem minden katáért, hogy megfelelően tudjak koncentrálni és ne legyenek üresek a katáim.

Szünet után megmondták a vizsgakatákat (1-2-4-5-6) és szabadgyakorlás után enbuk következtek. Az első annyira rémes volt, hogy szerettem volna elásni magam az ADEPS kertjében, a második jó volt. Itt derült ki, hogy Sura is vizsgázik, ami jó volt (Sura Luc Steenmans sensei Tsurukai dojojába tartozák, tehát René sensei alá és az egyetlen színesbőrű iaidoka/jodoka, akit viszonylag jól ismerek. A vallonoknak is van egy (komolyan, mint a hidak: ha nekik van, nekünk is kell gondolná az ember, de Sura nagyon jó. A vallon srác nem annyira, de motivált, minden táborban ott szokott lenni). Tábor után 10 perc szünet majd...


.... vizsga.

A csodaszép kiírással ellentétben jodo vizsgával kezdtünk és megint nem volt idő a két vizsga között. Csodálom Surát, hogy képes volt ezt az átöltözős cirkuszt végigcsinálni. Engem ez frusztrált volna, az ilyen apró marhaságok még sajnos ki tudnak billenteni. A jodo vizsgák elég rémesek voltak, a sandan kivételével, de az sem volt egetverően jó (igen, talán nem Karenhez kellene mérni a sandan szintet  - vagy de). Minden vizsga sikeres volt, öt shodan, három nidan és két sandan.

A csere oka talán az lehetett, hogy irtózatosan sok iaido vizsgázó volt, 18 yondan és 15 godan-jelölttel!

Sose voltam még legfiatalabb vizsgázó, így most ez is megvolt. Furcsa volt úgy várni a vizsgát, hogy nincs más Shinbus mellettem. Pontosabban magyar Shinbus, mert ugye Tom és Ivan ott voltak. Azért nem voltam egyedül: Albert sensei sok szerencsét kívánt, Luc sensei mókásan rám uszította Kimet, hogy vigasztaljon meg, mert biztos rettegek és a többi sandan vizsgázóval remekül elpoénkodtunk azon, hogy a) a számaink nem akarnak felragadni. Többen előrelátóan hoztak biztosítótűt, mert ugyan az elhagyott vizsgacetli a földön viszonylag veszélytelen, ki lehet kerülni, de mi lesz ha a nyavalyás cetli ráragad a kissakira?! Mivel a vizsgaetikett ilyen szituációra nem készít fel, ötletünk sem volt, a hivatalos álláspont szerint mi ilyenkor a teendő, viszont remekül elszórakoztunk a különféle (elég vad) ötleteinken. No meg azon, hogy a számot most olyan irányba sikerült nyomtatni, hogy véletlenül sem takart semmit, de amint egy belga srác megjegyezte, nem kell tartanunk a vizsga anonimitásától (tekintve, hogy ugyanez a bizottság már a shodan és nidan vizsgánkat is látta).

Maga a vizsga olyan érzés volt mint két éve. Ugyan Ivan szerint túl lassú, valójában nem volt lassabb a többieknél - bár ugye a reihóm viszonylag gyors (elég ugye egyszer kifutni az időből taikai-gyakorláson, hogy az ember lánya megtanuljon természetes tempóban tiszteletet adni a kardnak). Érzésre az első katám közel tökéletes volt a mostani tudásom szerint (ami bőven a béka hátsója alatt van, de ez más tészta), a maradék négy elmegy, de csináltam ezeket a katáka jobban is ezen a héten. Nem volt bennük nagy hiba, a metsukémra nem lehetett panasz, de Kobayashi sensei nem mondta volna minden vágásomra, hogy "Fájt!", ezért nem vagyok elégedett. Ellenben tudom, merre tovább, ami jó.

Sura az utánam jövő csoportban volt, pont mikor elkezdődtek a godan vizsgák, így próbáltam egyszerre nézni Jonathan és Nicolas és Sura vizsgáját. Emiatt viszonylag sok mindenről lemaradtam. Marjan vizsgája közben tették ki az alacsonyabb fokozatra vizsgázók eredményeit, ami a tömeg miatt elég zajos csődülettel járt. Részben ezért, részben Marjan és a többi vizsgázó iránti tiszteletből és kicsit, mert nem különösebben érdekelt az eredmény. (A cél a felkészülés volt és hogy visszarázódjam a gyakorlásba. Úgy álltam hozzá, hogy ha nem sikerül, akkor még fejlődnöm kell a következő lépcsőfokhoz, de ha sikeres a vizsga akkor is még fel kell nőnöm a sandan fokozathoz.) Így onnan tudtam meg az eredményt, hogy az egyik másik sikeres vizsgázó, Raul, jött gratulálni. Marjan olyan arccal jött le, mint aki őrületesen elrontotta vizsgát, de mint utóbb kiderült, csak maximalista.

Összességében az összes shodan és nidan átment, sandannál 5/8, Yondan kb. 8-10/18, de nem emlékszem pontosan (Yannak sikerült, Jelenának nem) és godan 5/15: a négy legfiatalabb (Jonathan, Nicolas, Kevin és Marjan) és a legidősebb vizsgázó, egy francia hölgy, ment át. A változatosság kedvéért Lam sensei megint elrontotta a diplomámat. A hibásat megkaptam, majd jövőre kapok egy szép újat.

Rengetegen gratuláltak és nagyon érdekes volt, hogy kik igen és kik nem. A négy dolog, ami meghatározó volt és lesz: Kobayashi sensei, akivel összefutottam az ajtóban, kezet nyújtott és gratulált, Raullal hosszasan beszélgettünk arról, hogy bizony ebbe a fokozatba még bele kell nőnünk és mennyire nehéz úgy, hogy a tanárunk messze van (Írországban három dan-fokozattal rendelkező iaidoka van, a legmagasabb fokozata a friss sandannak van.), Piotr figyelmeztetett, hogy a yondan ennél lényegesen nehezebb lesz és Yuki gratulált (ő volt a toban), hogy nem volt rossz, de amikor mondtam, hogy nem vagyok valami elégedett, akkor megegyztünk abban, hogy most, hogy megvan a sandan, ki is kell érdemelni (hm, ez hollandul másként hangzik, kicsit mást is jelent, de talán értitek).

Zárásként szeretném megköszönni Senseinek, Albert senseinek, Jocónak és az összes Shinbusnak a tanítást/bizalmat/segítséget/bíztatást! Domou arigatou gozaimashita!


&


{Utóirat: szombaton rájöttem, hogy miért olyan pokolian nehéz a Jocitól kölcsönlopott hátizsák. Nos azért, mert a tulajdonos egy üveg La Chouffe sört rejtegetett benne. Izé, mint valami titkos alkoholista... Jelzem, ha azt gondolotad, Joc, hogy a sör megvár, akkor most online nagyközönség előtt is ki vagy röhögve... Legközelebb, kérlek, krieket vagy lambique-ot rejtegess, azokat jobban szeretem :)}

ABKF Téli Szeminárium - negyedik nap

Ez átmenetileg rövid lesz, részletek később.

Végre jodo, végre jodo, jipijipijéééé! Így mentem Brüsszelbe. Az edzésen Nishiumi sensei kezet fogott az újakkal (péntek estére szoktak többek közt befutni a hollandok), majd  - minő meglepetés - kihonok következtek. Valaki megjegyzést tehetett arra, hogy miért megint "csak" kihon, mert megjegyezte, hogy függetlenül dan-fokozattól és Európa-bajnoki érmektől, mindenkinek van hova fejlődnie kihonok tekintetében (is). Új információ nem hangzott el, viszont mint gyakran kiderült, hogy amit csinálunk és amit gondolunk, hogy csinálunk nem mindig egyezik. Én mindenesetre élveztem (nem véletlenül a kedvenc jodo táborom, szeretek elmerülni a kihonokban), jól is ment, ami ráfért a lábmizéria miatt megtépázott önbizalmamra. Edzés után Nishiumi sensei a kezembe nyomott egy bébimacskás naptárat, majd mielőtt megköszönhettem volna, elviharzott.

Kobayashi sensei kirendelt maga elé, úgyhogy az egész edzést árgus tekintetek kereszttüzében tölthettem. Kezdem megszokni, az első fél órát szívesen letagadnám, de utána egész jó volt és vizsgáig el fogok jutni a "már úgyis mindenki látta, mit nem tudok, ergo totálisan felesleges izgulni"  című állapotba. Az enbu ezúttal már elmaradt, de mivel az egészben úgyis Kobayashi sensei figyelme a lényeg, azt hiszem, én vagyok az aki a legkevésbé panaszkodhatott ezen a téren pénteken. Sajnos, magyarázatra nem volt lehetőség, a kendósok túl lelkesek voltak.

ABKF Téli Szeminárium - harmadik nap

A harmadik nap a kellemes meglepetéseké volt. Emilio sensei tanítványáról, akiről évekig azt hittem, hogy csak franciául tud, kiderült, hogy Pieter-Jannak hívják, oktatásfilozófus és tud hollandul. Kész szerencse, hogy nem szoktam csúnyákat mondani másokról a hátuk mögött :) (gondolni se nagyon, de ez mellékes). Emlékezett a nidan vizsgámra és csevegtünk a sandan vizsgáról is. Edzés előtt összefutottam Kobayashi senseijel a folyosón, aki megismert és mondta, hol lesz az iaido edzés (mivel eddig mindig másik teremben voltunk és a volt termünket a kendósok foglalták el). Miután a délutáni órám miatt nem értem be Brüsszelbe a jodo edzésre, kicsit aggódtam, hogy Nishiumi sensei megrökönyödik (ha megismer egyáltalán), hogy nem megyek az ő edzésére, de iaido edzésre igen. Ehhez képest elsőre kiszúrt és láthatólag megörült nekem, mert a szokásos kézfogáson túl, megölelt és az egyetlen kérdése az volt, jól vagyok-e. Jodo edzésen egyébként úgy 8-9 pár volt, gentiek és Patrik senseiék sehol - de ugye nekik csúcsidőben nehéz bejönni Brüsszelbe. Az edzés előtt még sikerült összefutnom Tommal és Albert senseijel is. Mindketten csak jodo edzésre jöttek. Tom elrohant, de Albert senseijel beszélgettem kicsit és azt mondta, most csak a jodo-ra koncentrál, mert nanadan vizsgára készül és szeptemberig kevés az idő.

Csütörtökre befutott az összes iaidoka, így alig fértünk el, szerintem legalább negyvenen voltunk. A kendósok miatt semmit nem lehetett hallani és gondolom, Kobayashi sensei meg akarta nézni a társaság (nem) tudását, így szinte magyarázat nem volt az edzés legvégéig, csak edzettünk. A koryu katák, amiket sensei beiktatott a ZNKR közé nagyon sokat segítettek, így az enbu is jól sikerült. A harmadik csoportban voltam a négyből, így láttam Nicolas, Jelena és Arnaud enbuját is, nekem tetszettek. Mivel középen voltam az enbu során, pont sensei előtt, láttam, hogy három katámat (leglább) megnézte és bólogatott. Tovább nőtt az egóm, amikor Arnaud mutatta, hogy jó volt, és főleg az, hogy sensei odaküldte még a negyedik csoport enbuja alatt Yukit, hogy ez sokkal jobb volt, mint két napja és mi a legnagyobb hibám (a vágásaim nem középről indulnak és nem jók). A dícséret nagyon jól esett, az pedig végképp, hogy kaptam hozzá feladatot is. Az enbuk után Kobayashi sensei megmutatta és elmagyarázta, hogyan kell helyesen vágni és azt mondta, egyetlen pontot (házi feladatot) ad: vágjunk pontosan és a kard megfelelő részével. Magamra vettem. Remélem, pénteken sikerül ezt is javítani.

Az öltözőben összefutottam a belga Luciával (ő sz-szel mondja a navét egyébként), akit japán óráról ismerek, nemrég szereztem meg a kendo shodan fokozatot és pár hete iaidózik. (Az első két nap iaido edzésre jött - tetszik, hogy itt ez lehetséges. Mármint, hogy a teljesen kezdők is jöhetnek táborba.)

ABKF Téli Szeminárium - második nap

A második napon elkezdődött a kendo és a jodo tábor is. Viszont az iaido edzést Brüsszel központjában tartották, csinos átfedéssel, így választani kellett. Vizsgára készülve természetesen Kobayashi sensei iaido edzésére mentem (és vérzett a szívem Nishiumi sensei jodo edzése mitt, ahová Arnaud és Albert sensei mentek).

A szerdai edzésen tizenöten voltunk és ugyan jodo táborban voltunk már kevesebben is, ez azért a 8 brüsszeli iaido klub mellett elég kevésnek tűnt. Főleg, hogy ebből legalább hatan voltunk külföldiek. (Egy izraeli, egy orosz és egy spanyol yondan-jelölt, meg egy fogalmam-sincs-honnan-való godan-jelölt. A belgák közül is Nicolas jó messziről jött, de mint kiderült, vizsgázik godanra, úgyhogy így már világos miért hajlamosabb esténként átjönni a holland határ mellől. Remélem, sikerül nekik a vizsga, Jelena és az izraeli iaidoka minden évben jönnek, ráadásul Jelena Alexey dojojából van, Nicolas meg - ha éppen nem iaidózik - a világ egyik legbarátságosabb embere).

Kobayashi sensei edzés elején elkülönítette a vizsgázókat és bár kezdetben minket a nem-vizsgázókhoz osztott Emilio senseihez, egy idő után odaparancsolt maga elé. Jelentem, a metsukéra nem kaptam kritikát, a vágásaim egy részére igen és edzés végén azt mondta, hogy nem jó nekem ez a kard. Sajnos, a részleteket nem mind értettem és a kendoka, aki fordítani jött nemigen beszélt angolul (franciául meg úgy hadart, hogy erősen kellett kapaszkodnom, hogy értsek valamit). De azt raktam össze, hogy a) nehéz az iaitóm és b) túl hosszú és vastag a tsuka, ezért nem tudom rendesen megfogni (Sensei egyszer edzés alatt mutatta, hogy fogjam másként a kardot).

Az edzésen az 5-12. katák logikájáról volt szó és a shihogirinél arról, hogy az ütés után a kardot az ellenfél arcába (vagy is magasra) kell húzni. Valmint a helyes lábmunkáról is szó esett (szintén shihogiri: a tsukinál a lábak nem nézhetnek hátrafele).

ABKF Téli Szeminárium - első nap

Rég mászkáltam Brüsszelben karddal, így az is szokatlan volt, hogy reggel kardtokkal indultam útnak. A kollégák megcsodálták (a csinos műbőrtokot), a vasútállomáson kiderült, hogy már nincs hetijegy, így kaptam egy iszonyú fura, kitöltős bérletet. A metróban majdnem kitört a pánik, mert az egyik szerelvényből hol ki-, hol visszaterelték az utasokat. Ezt különösen az a közmegrökönyödést kiváltó hölgy élvezte, aki egy három méteres fenyőfával óhajtott utazni. (Igen, itt autóval szállítják a fát. Meg mindent. A 400 grammos kenyeret is.) Végül nem lett pánik, jött másik metró és az utasok együtt tartották a részegesen imbolygó örökzöldet. Megérkezésemkor az ADEPS recepciós kisasszonya egy kaján vigyorral közölte, hogy nem ad öltözőkulcsot, mert csak. Szóval érdekes volt a nap, megspékelve azzal, hogy éppen egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani kedvenc főnökömet. Emiatt meglehetősen nehezen akart a termen kívül maradni a rosszkedvem és a koncentrációm sem volt elég jó, Kobayashi sensei ránk (mint  kitűnt, nem voltam egyedül) is szólt, hogy figyeljünk jobban arra, amit csinálunk, ami után sikerült is valamennyire összekapni magam.

De vissza az időben. Az idei szeminárium fura: rövidebb és kevesebb edzés van, mint más években, nem egy helyszínen és össze-vissza ütik egymást, és csak egy-egy iaido és jodo tanár jött a küldöttséggel. Az iaido szemináriumot, az előző évekhez hasonlóan, Kobayashi sensei tartja, viszont idén nincs kis- és nagycsoport. Mivel eddig volt, Kobayashi senseit alig ismertem. Talán egyik évben volt közös magyarázat, de egyébként mindig Uehara sensei tanította a sandan alattiakat. Örülök, hogy ezt az évet nem kell kihagynom, mert azt csiripelik a madarak, hogy ez az utolsó tábor Kobayashi senseijel, mert már idős, nehezen jár és nyilván rettenetesen fárasztó az utazás is.

Kíváncsi vagyok, hogy azért vagyunk kevesen, mert Kobayashi sensei egyedül jött vagy azért jött egyedül, mert tudták, hogy kevesen leszünk. Mindenesetre alig töltöttük meg a termet első nap.

Minimális bemelegítés után, amely után Kobayashi sensei megmutatta, hogy középső ujjal kell tartani a kardot vágás előtt, a ZNKR katákat vettük végig és a sorok folyamatosan mozogtak, hogy sensei mindenkit lásson. Nekem a furikaburinál szólt, hogy legyen pontosabb és ne kapkodjak (sokaknak mondta, hogy magasabbról és hátrébbról indítsák a kirioroshit, viszont abból, amit értettem az enyémnél az volt a baj, hogy összemostam a két mozdulatot és nem pontosan középről indult a vágás - Kobayashi sensei is hangsúlyozta, hogy megállni nem szabad), illetve a morotetsukinál rám szólt, hogy ez nem vágás. Ezt szerencsére sikerült másodjára jobban csinálni, mert Yuki vigyorogva fordította sensei megjegyzését: "ez fájt".

Az edzés végén enbuval zártunk, amire sensei azt mondta, hogy ezen az edzésen sokat fejlődtünk és a tanultakat ne felejtsük el.

Yuki az öltözőben még annyit mondott a sandan vizsgához, hogy nagyobb technikai hibát nem lát, a metsukém viszont nem elég és fejben össze kell rakni a dolgokat. Ez sajnos teljesen fedte, hogy hogyan éreztem magam edzés közben, úgyhogy megvolt a házi feladat a másnapi edzésig.

ABKF Nyári szeminárium - második nap

Szóval akkorABKF Nyári szeminárium második nap. Bár céloztam rá, hogy mókás lenne beállni Furuichi sensei koryu csoportjába, úgy terveztem, maradok a seitei csoportban, ami mindig van, hiszen csak nidan fokozattól lehet beállni a koryu csoportokba. Találjátok ki, melyik évben nem volt seitei csoport. Nyert, idén. 

A délelőtt shoden gyorstalpaló volt, számos pici eltéréssel attól, amit Ishido senseitől és a tanítványaitól tanultam. Úgyhogy erősen "mélyvíz, kéretik nem belefulladni"-érzésem volt.

Az ebédnél a kivételesen teljes létszámban jelen levő Shoshikai fogadott be és mivel mindenki tudja, hogy értek franciául, mindenki mesélt a különféle (tervezett) utazásairól, iaidoról, egyebekről. Remekül szórakoztam és szerencsére többnyire senki nem várt választ.

A gondok a délután kezdődtek, mert ugye a chuden ismereteim enyhén szólva hiányosak. Valahol, másokkal együtt, a negyedik katánál elvesztettem a fonalat, így magántanárt kaptunk Hontoir sensei személyében és így a teljes délutánt egy katával töltöttük. Nagyon jó volt, mert amint sikerült megvalósítani a kapott feladatot, érkezett a következő. Most már nagyon ügyesen tudok 90 meg 180 fokot tartani és a forma is biztosan megvan. A legnehezebb nekem a súlypont megfelelő helyen tartása a kata elején meg a penge iránya úgy kb. végig.

A nap végen volt egy embu, amiről senki sem tudott, így a rengeteg tamiyásból csak hárman maradtak -és Chantalt az öltözőből kellett visszahívni. 

ABKF Nyári szeminárium - második nap

Szóval akkorABKF Nyári szeminárium második nap. Bár céloztam rá, hogy mókás lenne beállni Furuichi sensei Korfu csoportjába, úgy terveztem, maradok a seitei csoportban, ami mindig van, hiszen csak infantilis lehet beállni a korú csoportokba. Találjátok ki, melyik évben nem volt seitei csoport. Nyert, idén. 

A délelőtt szó den gyorstalpaló volt, számos pici eltéréssel attól, amit Ishido senseitol és a tanítványai tol tanultam. Úgyhogy erősen mélyvíz, kéretik nem belefulladni érzésem volt.

A gondok a délután kezdődtek, mert ugye a chuden ismereteim enyhén szólva hiányosak. Valahol, másokkal együtt, a negyedik karának elvesztettem a fonalat, így magántanárt kaptunk Hontoir sensei személyében és így a teljes délutánt egy katával töltöttük. Nagyon jó volt, mert amint sikerült megvalósítani a kapott feladatot, érkezett a következő. Most már nagyon ügyesen tudok 90 meg 180 fokot tartani és a forma is biztosan megvan. A legnehezebb nekem a súlypont megfelelő helyen tartása a Kata elején meg a penge iránya úgy kb. végig.

A nap végen volt egy embu, amiről senki sem tudott, így a rengeteg tamiyásból csak hárman maradtak -és Chantalt az öltözőből kellett visszahívni.

Folyt. Köv.

ABKF Summer Seminar - Első nap, ZNKR

Mert ugye, ha az ember lánya jelentkezik táborba, akkor el is megy...

Szóval nyár elején úgy döntöttem, hogy a jó '"+%'+"!+%'§!!!-t a láb- és kézfájásnak, és a pihenésnek mint csodaszernek, márpedig én iaidózni és jodózni fogok és mindenki megpukkadhat. Aztán megijedtem, hogy de úgyis fájni fog a tappancsom és majdnem lekéstem a regisztrációs határidőt és ki a manó találta ki az ostoba vonatindulási időpontokat (amely kedves manónak csókoltatom a felmenőit, hogy este 10 után nincs vonat egy egyetemi városból a testvérvárosba (eu annyira abszurd, hogy ne is kommentáljuk) és emiatt kénytelen voltam kihagyni a pénteki edzést és embut...). Aztán a héten kapcsoltak a diákok, hogy "Hahó! pótvizsga" ezért nem volt időm elmenni edzeni... Összefoglalva, kellő majré után, csipás szemmel és totálisan fülig érő vigyorral érkeztem meg Új Leuvenbe.

Miután megkaptam a kis sárga résztvevői kártyámat az is kiderült, hogy a) a belgák még megismernek (bár Freddy senseinek négy éve konzekvensen Annika vagyok) és b) még fel tudok hakamát kötni (később miközben köszöntem az ismerősöknek sikerült teljes pánikba esnem, hogy tudom-e a nyitó toreit rendesen... (a válasz: igen).

A sorakozó után Oda sensei felszólította a társaságot, hogy mindenki tegye fel a megválaszolatlan kérdéseit a csoportjában és a tanároka legjobb tudásuk szerint megválszolják őket, vagy ha ez nem megy, akkor ez a házi feladatuk és legközelebb válaszolnak (Oda sensei minden évben megy Belgiumba). És egyébként is kérdezzünk, mert ebből ők is tanulnak, majd a Ganbatte! felszólítás helyett: Benkyoushimashou!

Útravalónak kaptuk Furuichi sensei seitei embuját, amihez kommentárként Oda sensei felolvasta a katák summázatát, amit Yuki fordított ergo szép nem volt, de valószínűleg elég pontos, azóta furdalja az oldalam, hogy a japán eredetiben tényleg explicite benne van-e a győzni szó? Az embu érdekes volt, néhány katára rácsodálkoztam, hogy jé, milyen ismerős (de a viccet félretéve, van néhány - nekem új - változtatás). Komolyra fordítva a szót, az embut és Furuichi senseit, ha egy szóval kellene jellemezni, akkor az a hatékonyság. Elsőre nem tűnt különlegesnek de ennél az embunál merült fel bennem, hogy tőle nem akarod megkérdezni, hogy miért X vagy Y, mert egyértelmű a válasz a látottak alapján. Már csak azért is roppant izgalmas volt az embu, mert elég sok minden így utólag leesett azok közül a dolgok közül, amiket Albert sensei még két éve rendszeresen mondott (Furuichi sensei a tanára).

Az embu után osztódtunk. Egészen pontosan négyfelé, nekünk, a nidan-sandan csapatnak Patrik sensei és Emilio sensei jutott (jupijééé!), akik végigvették velünk a katákat. Erre volt kb. 5 óránk és sok magyarázat nem volt, úgyhogy jól elfáradtunk. Utóbbihoz Patrik sensei annyit fűzött hozzá, hogy ebben a csoportban alapvetőnek veszi, hogy mindenki tudja a megfelelő pontokat, így csak azokat emelték ki külön, amit testületileg elrontottunk (Igen, ilyen is volt. Sok). Egyébként körbejártak és javítottak minket, ami szuper volt és természetesen nagyon hasznos. Patrik sensei egy mondattal megoldotta a shihogiri-problémámat, amivel legalább két-három éve házaltam mindenkinél megoldásért (Az ashisabaki atemi után. Megoldás: nagyon erős sayabiki. Kéretik nem röhögni a dolog trivialitásán.) A hangsúly leginkább a hasonló technikák és katák különbségein volt. Nekem például új volt, hogy a tizes katában a szúrás szöge a testhez képest más mint tsukaaténál, de tetszik a dolog, így senki nem tudja leszúrni magát. Az egyik belga felvetette, hogy mivel a nukiuchiban az ember reagál az ellenfél kardrántására, ezért tulajdonképpen nem szükségszerű, hogy gyorsan kelljen támadni (elvégre a élénk fantáziájú iaidoka ellenfele lehet - szigorúan az iaidokával arányos méretű - zombi vagy csiga is), ezzel Patrik sensei ugyan egyetértett, azonban a 2014-es ZNKR könyvben a kata leírásához hozzátettek egy szócskát: gyorsan történik a kardrántás. Ennyit a támadó zombikról. Ennek apropóján Patrik sensei felhívta a figyelmet a ZNKR könyvecske fontosságára, amelynek alapos tanulmányozására szólított fel minket.

Mivel holnap koryu, ma voltak a vizsgák. A japán senseiek oldalról figyelték a vizsgázókat és Oda sensei kommentálta is a vizsgát. Mindenesetre Liviu átment és ennek mindenki nagyon örült. Nem volt sok bukás és sikeresen vizsgázott a kékhajú négydan-jelölt is (ezek után holnap megkérdem, fogadásból ment-e kék hajjal iaido vizsgára).

A szünetekben prbáltam nem az emberek nyakába ugrani örömömben. Ez, ha nehezen is, de ment. Holnap koryu. Lehet, hogy nyúl leszek és átkunyerálom magam a seitei csoportba. Rám férne.

Vizsgaterv

Jodo 3 dan - 2014 szept
Kendo 2 dan - 2014 dec
Iaido 2 dan - 2015
Kyudo 1 dan - 2015/16

A változás jogát fenttartom :P

Újabb (10.) edzés Albert senseijel

Sikerült meg egy edzést összehozni a tábor előtt. Erősen 3dan jodo fókusz van. Még ha magamtól nem is akarnám akkor is kapom a nyomást senseitől :)
Főbb javitanivalók: Alacsonyabbra kell vinni az állásokat, a megakasztások jobban belépős támadásnak kell lennie, nem csak megállitónak, közelebb kell lenni sok helyen, támadási szándék, csipőből mozogni, szúrásokat lábból, csipőből, nem karból. És újra elkezdtem bedőlni, azt is visszacsinálni.
Kard oldalon folyamatosabb vágás, lazább, inkább testből, rövidebb szünetek, kevesebb várás.
Meg úgy általában küzdés, párbeszéd, nyomás.

És nem kéne katat téveszteni :P

Iaiban sayabanare, sayabiki, újfajta kardrafogas pl 6ban. Már inkább előrébb mint fej felett.

Elmaradások

Azt hiszem pár bejegyzéssel lógunk :)

Én két nap múlva repülök Bariba jodo táborba Vitalis sensei-el. Így sandan előtt próbálok sűrűbb jodos évet csinálni. Főleg így rendszeres dojoban edzés nélkül. Bari, tábor Renè senseiel, Villingen, EB az esélyesek, esetleg BKA nyári még részben befigyelhet. Ha addig jó sokat dolgozom :)
Kell még bőven hová fejlődni... úgyhogy nagyon is rámférne...
Szóval Bariról biztosan fogok még írni nemsokára.

Mi volt eddig ami kimaradt tőlem...
Voltam végre Brüsszelben Albert sensei dojojában. Amit igazából az itteni jodo (és iaido) dojomnak érzek, mivel Albert sensei lényegében az itteni tanárom. Sikerült hó első hétvégéjére beesnem, ami koryu napot jelent. Úgyhogy koryuztunk is :) Azt hiszem Albert sensei sem adta még fel hogy én iaidozom is, úgyhogy tanultam iai koryu katát (álló verzióban) és jo koryu katákat :)
Remélem innentől többet fogok tudni menni, nagyon élveztem. Kis csapat, voltunk olyan 5-6-an. Lelkesek, kedvesek, könnyed hangulat. Mint a kendo dojom itt :) Semmi sincs túlkomolyítva, minden a kellő mértékben szigorú és a kellő mértékben szabad.
Ilyenkor mindig eszembejut Matsuo sensei aki szeret Budapestre jönni, mert ott a kyudo edzésen jó hangulat van, nem halott komolyság mint nálluk kint sokszor. :)

Szóval az edzéses tervek a közeljövőre: táborok betervezése, a kyudo cuccom kihozása valahogy, sok sok gyakrolás, az itteni dolgok felélesztése, esetleg az angol verzióé is, Ákosnak fordítás.
Idén meg kell csináljak egy nidan kendot és egy sandan jodot. Meg a nidan iaido is mindig ott van a sarkamban... :P A shodan kyudo-ról már nem is beszélve. De az biztos nem idei projekt.

Ishido kupa

Idén is volt Utrechtben az Ishido kupa, amit ha magunktól esetleg nem is tudtunk volna (kackac), Aad sensei már novemberben meghívott minket. Mint ismeretes, az utóbbi években két naposra bővült az esemény és minkét verseny nap előtt szeminárium, utána pedig vizsga van (sandanig).

Mint ahogyan tavaly is, most is Mansfield sensei vezette mindkét nap a szemináriumot, de idén a szervezők idén még több tanárt hívtak, következésképpen a résztvevők száma is nőtt, közel 120-an vettek részt. Oroszországból és Lengyelországból is voltak résztvevők.

Az első napon iaido szeminárium és verseny volt, mozdulni alig lehetett a teremben. Először mindenki együtt gyakorolt (és igyekezett nem levágni a szomszédját) majd fokozatonkénti csoportokban. A nidanokkal Fay Goodman sensei foglalkozott, akit eddig még csak látásból ismertem. Nagyon kedvesen, kicsit tanárnénis stílusban hívta fel a figyelmünket egyes hibáinkra és rengeteg dolgot mutatott és még többet dicsért minket. Elképesztő volt, hogy milyen folyamatos és szép a mozgása, szinte saját testrészeként használja a kardot.

A versenyen megtörtént az, amit OIT-on versenygyakorlásnál mindig eljátszunk és elröhögcsélünk: hogy valaki megvágja magát. Természetesen az én ellenfelem, az első meccsemen, amin finoman szólva is pontatlan voltam. Szóval "Yame!', rohangáló emberek, negyedóra takarítás. És 3-0 egy olyan meccsen, amit el kellett volna veszítenem. Elég pocsék érzés és azt hiszem, többet nem fogom elhumorizálni a szituációt. Egyébként azóta a holland szövetség negyedéves lapjában, hogy a meccs főbírója sem volt elégedett a reakcióidejével. Megértem. Patrik sensei mindig mondja, hogy "várd a váratlant", de ennek a gyakorlati megvalósítása kicsit nehezebb, mint gondolnánk.
A nap végén Mansfield senseitől átvehettem az egyetlen és egyedüli küzdőszellem díjat, amihez többen gratuláltak, mint eddig bármihez (beleértve az iaido nidan vizsgát, aminél a fél terem a nyakamba ugrott - mert én voltam az egyedüli vizsgázó). A magyarázat, amit Davidtől kaptam az volt, hogy ha egy küzdőszellem díj van, akkor valamiért, valamilyen szempontból a bírok téged találtak kiemelkedőnek aznap. Ezen azóta is jó sokat törtem a fejem.

Második nap a jodo táborra jóval kevesebben jöttek el, Mansfield sensei a szemináriumon főleg a rokudanokon mutatta be, hogy mi lenne az elvárás kamae és egyéb tekintetben. A legtanulságosabb része talán az volt, hogy világosan bemutatták, hogy mi a különbség egy rokudan és egy nanadan között, ami a hozzám hasonszőrű kezdőknek nem evidens. Délután Jocó és én eddigi legpocsékabb versenyeredményünket produkáltuk és egyetlen zászlót sem szereztünk (nemhogy meccset), bár igazából egyikünknek sem ment rosszul. Csak jobbak voltak a többiek. Továbbá kuriózumként megtekinthettük a rokudanok versenyét, amit Patrik sensei nyert Aad sensei előtt. Meg kell vallanom, szinte egyetlen meccs kimenetelét sem tudtam megtippelni, de a sok 2-1-es eredmény is született. Érdekes tapasztalat volt.

Téli szeminárium - vizsgák

A tavalyi káosz után (egyszerre voltak az iaido és a jodo vizsgák), most másfél óra különbséggel hirdették meg őket. Először voltak az iaido vizsgák két bizottsággal (1-3 dan, 4-5 dan).
A három japán senseiből kettő (Kobayashi sensei és Uehara sensei került a nagyokhoz, míg Shoji sensei hozzánk). 1, 3, 4 és 5 danra sok vizsgázó volt (általában 3 négy fős csoport) és amennyire meg tudtam ítélni az általános szinvonal nem volt túlságosan magas (tisztelet a kivételnek). A ShinBuKant hárman képviseltük, a cseh Tomas is vizsgázott godan fokozatra. Shodanon 90% felett, Sandanon 80% felett volt az átmenők aránya. Sokan kaptak yondan fokozatot is, míg csupán 3 új godan 'született', természetesen Tomas az egyik. Gergőnek extra megoldandó feladatként azonnal leesett a száma, amint megkapta, végül a szervezőktől kapott egy fehér szigetelőszalagra hajazó ragacsot a tetejére és később Patrik senseitől az aljára. Persze, így is leesett a nyitó reiho közben. Szokás szerint fokozatonként majdnem azonnal jöttek ki a vizsgaeredmények, nem kellett sokáig izgulni. Az általános hangulat is nagyon pozitív volt, a szervezők kifejezetten kedvesek voltak, igyekeztek nyugodt hangulatot biztositani. Ráadsul rengetegen maradtak megnézni a vizsgákat, vizsgák után mindenki mindenkinek gratulált, az ABKF titkára elkezdte szétosztani a menjokat, mindeközben a szegény jodo vizsgázók próbáltak helyet találni maguknak és koncentrálni a saját vizsgájukra.
A jodo vizsga hangulata meglehetősen más volt. 6 shodan, 3 nidan, 2 sandan és 2 yondan jelölt volt, azaz 4 körben lement az egész. Nishiumi sensei volt az elnök, mellette Reniez sensei és Shoji sensei, valamint René sensei és Albert sensei voltak a bizottságban, illetve a yondan vizsgán még Patrik sensei is. A színvonal - szerintem á átlagos volt, de több volt a bukás mint tavaly és a hangulat is fagyott volt. Sandanon se Johan, se Gergő nem mentek át (amin többen meglepődtünk, Patrik sensei még újra is számoltatta az eredményt). Yondanra Marleen és Niko vizsgáztak, a genti dojoból és Niko át ment, aminek nagyon örült mindenki.


~~
Saját vizsga, ami azt illeti, elég fura élmény volt. Először is, elfelejtettem vizsgaengedélyt kérni, Sensei az utolsó pillanatban intézte el, szégyelltem is magam miatta rendesen. Másrészt, egy héttem a vizsga előtt utáltam az egészet és olyan hisztis voltam, mint még soha (nem az izgulástól). Szóval, egy hét nyávogás után, hogy 'nem megy, jozni akarok, ...' vasárnap reggelre be kellett látnom, hogy itt mégiscsak vizsgázni kell és lehetőleg jól. Mivel Uehara sensei ingázni kényszerült a kendoverseny és az iaido szeminárium között, így René sensei átvette a vizsgára készülő csoport irányítását Shoji senseijel és a tőle megszokott módon olyan feladatokat adott, amivel lekötötte a társaság minden figyelmét. Végül embura került sor, fokozat szerint. Katák: 1-5 (én biztosra vettem, hogy ez NEM lehet a vizsgán és pusztán gyakorolni kapjuk őket). Na, itt jött az első érdekesség: a közel harminc fős shodan-sandan-jelölt csoport kettévált és ott maradtam középen mint nidan vizsgázó. Az embu tűrhetően ment, úgyhogy egész jükedvúen vártam a vizsgát.
A szeminárium után belefutottam Freddy senseibe és Luc senseibe, akik tavaly is a bizottságban ültek és vigyorogva konstatálták, hogy hehe, megint találkozunk és sok szerencsét kivántak. Igy másfél év belgiumi tartózkodás után, már szinte mindenki ismer, így rengetegen jöttek oda biztatni. A Seishinkanból csak Koen sensei volt ott
A vizsgán kiderült, hogy nem René sensei lesz a vizsgaelnök, hanem Shoji sensei, akitől korábban elköszöntem, mert az hittem, hogy ha vizsgáztat, akkor biztos a másik bizottságban lesz. Végül elkezdődött a vizsga, Gergő produkált egy fergeteges bemutatót, majd amikor az utolsó shodan csoport is lejött, mehettem én egyedül. Szerintem elég pocsék vizsga volt, bár Gergő azt mondta, hogy végig érdelődve nézték és mire kimentem ott volt az eredmény, hogy a vizsga sikeres. Albert sensei odajött, hogy egész jó volt, kivéve a tsuka atét, amit majd rendbe kell tenni. Szóval nem voltam túl lelkes, belülről nem tetszett, amíg a bizottságból odajött Freddy sensei gratulálni, Luc sensei megköszönni a 'szinvonal emelését a korábbi kategóriához képest' (én csak néztem bambán, hogy mi újság) és még később Simonini sensei is gratulált. A vicces az volt, hogy szinte az összes vizsgázó sandanig valami szuperhősnek nézett, hogy egyedül vizsgáztam holott szerintem az ember valójában akkor is egyedül vizsgázik, ha vannak mellette (kivétel, ha klubtárs az illető, az sokat segít). A vizsga furcsaságát megkoronázandó, elfelejtették a menjomat. Majd Koen senseitől megkapom :) Egyszer...

Téli szeminárium - hatodik nap

Mára nem volt fuvarunk, így a vizsga napján 5:30-kor keltünk (remélem, most már elárulhatjuk, Gergő). A minimális vizsgadrukk, ami azért volt bennünk, segített eljutni Brüsszelbe. Persze, minden zárva volt, otthonról pedig alig két szendvicsünk és banánunk volt az egész napra.
A délelőtti edzés hamar eltelt, iaidon külön vizsgacsoport alakult a kiscsoporton belül és sok embuval készültünk a vizsgára.
Óriási meglepetésünkre a jodo edzés végig kata volt, a magasdanosok voltak a motodachik, de most nem volt csere. Gergő Shoji senseihez, mi Aad senseihez kerültünk. Nishiumi sensei pedig körbejárt és néha kihívott egy-egy embert saját magához. Tanulságos volt, jobban kell tartanom a középvonalat. Végül, ahogy tavaly, megnézhettük a magasdanosok embuját. Ez még tanulságosabb volt (...). Közben bejött két sensei a kendo versenyről és lelkesen fényképezték az embukat, sőt ismétlést kértek, vagyis nekik köszönhetően kétszer tekinthettük meg a ranai-t René seinseijel és Nishiumi senseijel.
A két óra szünet is gyorsan eltelt, majd a vizsgák is. Utána pedig egy jó nagy társaság gyűlt össze az ADEPS újra megnyílt kávézójában. Érdekes volt, hogy ugyan sok volt a mászkálás az asztalok között, szigorúan minden asztalnál az azonos dojoból valók ültek (mi hárman Albert senseihez és tanítványához csatlakoztunk), volt szó tehenekről és borjakról (ahogy a belgák mondják), s végül vagy 4 órával később elindultunk hazafele.