2014. július 19., szombat

Jodo csapatverseny 8 résztvevővel

Még májusban szólt Albert sensei, hogy a Sakura dojoval együtt szerveznek egy jodo csapatversenyt. Természetesen azonnal bekerült a naptárunkba, egyrészt mert jodo, másrészt mert Albert sensei szervezi.

Felhasználva a születésnapi vonatjegyemet (mint Gergő már tudja, mindenkinek, aki 2013-ban előfizetett akárcsak egy hétre is a Belga Vasútnál, küldenek egy hétvégi, elsőosztályú jegyet ajándékba), éppenhogy időben megérkeztünk Ternatba. Jelzem, az én méreteimmel az első osztály felettébb érdektelen, pont olyan mint a másodosztály. Kiszúrás.
A terem előtt csak Steven állt, bár mondta, hogy Karen is mindjárt itt lesz. Bár láttunk embereket bent, úgy döntöttünk kint várunk, biztos korán van még és elkezdtünk elméleteket gyártani eltévedt emailekről és postagalambokról. Végül befutott Patrik sensei, Liviu, Chantal és Karen is, akik szintén váltig állították, hogy itt és 9-kor lesz az esemény. Együtt bemerészkedtünk az épületbe, ahol Albert sensei, Jean sensei, Arnaud és Jean sensei egy tanítványa már átöltözve vártak. Mint kiderült, ez az összlétszám, ezért nem láttunk senkit megérkezni és bemenni a terembe.

A tervezett program szerint délelőtt három óra edzés, délután két óra verseny lett volna. Mivel tizenegyen voltunk, fokozat szerint két rokudan, három yondan, három nidan, egy shodan és két mudan (délután plusz egy sandan, mínusz egy mudan) és rendszeres párcserék voltak, rengeteget lehetett tanulni, főleg, hogy senseiék is beálltak gyakorolni. Az összes katát kiveséztük főleg logika és időzítés szempontjából. A technikai részleteket majd leírom kommentben. Közben, ilyen is van Belgiumban, a teremben 35 fok volt és Patrik sensei félóránként ivásszünetet rendelt el.

Délután megérkezett Valentin, aki délelőtt munka miatt nem tudott jönni, a három sensei pedig elkezdte kitalálni a verseny mikéntjét. Mint kiderült, nem volt elég zászló, így hosszas értekezés előzte meg a jobb- és bal kezek, valamint ezek jelentése tekintetében a versenyt, ami nagyon hasznosnak bizonyult, mert a végére mindenki betéve tudta, hogy menyil oldal mit jelent, szinek nélkül is. Roppant jó móka kerekedett az egészből. Mindenkinek kijelöltek egy tachit (én Liviut kaptam tachiként és Karennek voltam a tachija) és egy 'ellenfelet', lehetőleg úgy, hogy a danok száma kiegyenlített legyen. Vagyis én kaptam egy yondan párt és az ellenfelem is yondan volt, Arnaud személyében, aki pedig, ha jól emlékszem Stevent kapta párnak, aki shodan. A rendszer az volt, hogy aki tachi volt, az a következő meccsen jo-vá vedlett, így kijött egy teljes kör négy meccsel. Három kör volt, mindig más katákkal, majd elődöntő és döntő (Valentin nyert, Karen lett a második, Steven és én harmadikok). Túl azon, hogy remek gyakorlás volt mindenkinek, nagyon oldott volt a hangulat és kipróbáltuk milyen jo-ozni visszafojtott röhögőgörcs közepette.
Verseny után kaptunk csoportos és néha személyreszabott visszajelzést, végül szabadgyakorlás volt forgással  délután végéig.

Bár délelőtt mindenki elég csalódott volt, hogy milyen kevesen vagyunk, végül mindenki remekül szórakozott (a rengeteg új információ és szuper edzés mellett) és már szervezés alatt van a következő hasonló esemény :) Én mindenesetre nagyon várom, ritka, hogy ennyire sokat tanuljon az ember egy nap alatt, ennyire jó hangulatban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése