Téli szeminárium - első nap (jodo)

Három...kettő...egy.... és elkezdődött az idei téli szeminárium. Első nap csak jodo volt (meg kendo). Valami téves elképzeléseim lehettek arról, hogy egy hanshi hachidan mekkora érdeklődést vált ki a környező országok jodokáiból és azt hittem, sorba kell majd állni hosszasan a regisztrációnál. Tévedtem, az első nap tizen voltunk a teremben (abban a teremben, ahol előtte 80-100 kendós edzett): Nishiumi sensei, Shoji sensei, Albert sensei, három belga, egy fura külföldi és mi hárman. Nishiumi sensei mindenkit köszöntött, bemutatta Shoji senseit (aki még nálam is egy fejjel alacsonyabb és - amikor nem kedvesen magyaráz, -  úgy tud nézni, hogy legszívesebben menekülőre fognád) és nem túl meglepő módon kihonozni kezdtünk. Tavaly Valentin és Karen megjegyezték, hogy idén gyorsabban haladunk és ez erre az évre is igaz, mert tegnap már kaeshi tsuki is volt (egészen pontosan honte uchi, hiki otoshi uchi, sima tsuki és kaeshi tsuki volt), mi több, páros hiki gyakorlás is volt. A hangsúly megint a lassú, pontos munkán és zanshinon volt és a másfél óra megint pillanatok alatt elrepült. Pláne, hogy a "hatalmas" résztvevői létszám miatt, mindenki személyes feladatcsomagokat kapott (azonnali feldolgozásra).Sajnos, edzés végén Nishiumi sensei spapánul értésünkre adta, hogy márpedig holnap tényleg nincs edzés, de addig is gondolkodjunk azon, amit mondott.

Visszafele együtt utaztunk Albert senseijel a metrón, de fogalma sincs, miért voltunk ilyen kevesen.

ABKF Téli szeminárium

És már csak egyet kell aludni és kezdődik...
Ma pedig előedzést tartunk :)

Kilencedik edzés Albert senseijel

Szóval vannak azok az alkalmak, amikor az ember a helyzeti adottságok miatt újfajta edzésformákat kénytelen megkóstolni. Na, ez az edzés ilyen volt tekintettel a hétfői bal felkarba kapott oltásra, amely miatt max. 30 fokos szögben tudtam felemelni a karom, kivéve előre, ami fájt ugyan de ment. Imitől (is) eltanulva, hogy a beteg iaidoka is iaidoka, persze elmentem edzésre (már csak azért is, mert jött Albert sensei)...

A tapasztalatok:
1. minden seitei iaido kata kiválóan kivitelezhető csak jobb kézzel (a kérdés, persze, hogy van-e értelme)
2. a jodo kihonok nem (gyakorlás: kihonban újfajta fordulásokat kitalálni, hogy mindig a megfelelő oldalra jöjjön ki a technika)
3. ha fáj, akkor kevesebbet mozgatod és eltúnnek a felesleges mikromozdulatok, tapasztalat: túl sok felesleges mozgás van a mozdulatokban

+1 ha annyira fáj a karod, hogy felemelni sem tudod és már csak röhögni tudsz magadon/magadban kínodban, a fejedre fognak koppintani, hogy nem jó a metsukéd :)

Egyébként:
Taiatarinál lefelé kell tolni a kardot a földbe
tsuki hazushiuchinál a hátralépés olyan mint egy porszívó (magával húzza a kardot) - utóirat: csak ne felejtsd el időben kikapcsolni a porszívót hihihi

Utrechti Jodo Koryu Tábor

Vannak olyan alkalmak, amikor az ember (lánya) rengeteget készül egy várva várt eseményre, mindent aprólékosan eltervez, majd az élet (vagy más) keresztülhúzza a számításait és az ember lánya hoppon marad (vagy nem). Valami ilyesmi történt velünk az utrechti tábor első napján, amikor a többhetes omote gyakorlás után (hogy az stabilan menjen és finomíthassuk a részleteket és elkezdhessük tanulni a chudant), René sensei bejelentette, hogy nem lesz omote, mert azt már úgyis mindenki tudja, hanem chudan lesz és második nap gohon no midare (itt mindenki sűrűn kereste a többiek pillantását, hogy ugye félrehallottuk és amikor konstatáltuk, hogy mindenki ugyanazt hallotta, széles vigyor ült ki az arcokra) és kenjutsu (ha lesz rá idő).

Mindezek előtt persze még volt, a lassan szokásossá váló előszeminárium. Idén nem Norbiék késtek, hanem mi és roppant mókás volt az is, hogy a teremben levő 10 személyből 7 (!!!) magyarul beszélt. Nem túl meglepő módon a kihonok kerültek elő és René sensei elsőre nehezen felfogható gyakorlatai (jelentem, így másodjára/harmadjára már egészen jól követtem az eseményeket és 'majdnem' lépést tudtam tartani annál a piszok nehéz csuklógyakorlatnál). A legizgalmasabb az volt, amikor René sensei az omote katáit alakította át kihonokká (ekkor még azt hittük, ugye, hogy készülünk a másnapi szemináriumra).

Visszatérve a szombatra, a bejelentés után egy jó órás kihongyakorlás következett, majd elkezdtük a chudan katákat. Tavaly már láttuk őket, videón is megvannak, sőt egy edzést arra szántunk, hogy Mansfield sensei könyvét és a videókat nézegetve lekottázzuk a katákat, hogy legyen esélyünk megtanulni őket. Mégis meglepett, hogy mennyire hasonló sok kata és milyen finom apróságokban térnek el. Mivel Adél megkért, hogy gyakoroljunk együtt és ő sem tudta ezt a szériát, eleinte kicsit izgultunk, hogyan fogunk lépést tartani, de szerencsére idén tényleg sok idő jutott erre a szériára: az egész napot a chudan 12+1 katájával töltöttük, így a nap végére egészen stabilan megtanultuk a formákat (persze a nevekkel gondban voltunk).

Másnap jött a feketeleves: chudan ismétlés – szegény Karen (és mindenki, aki csak vasárnap jött és nem tudta a chudant) eléggé szenvedett, s mivel a szombati társaság memóriájának sem tett jót a finom vacsora (Jef sensei valahonnan szerzett egy indonéz hölgyet, aki ott, a világ végén főzött egy szuperfinom vacsorát), így mindent 2-4 alkalommal ismételtünk (aztán szerintem feladták a reményt), szóval a vasárnap délelőtt jó fárasztó volt. És utána jött csak a gohon no midare. Persze, ha az ember tudja a seiteit meg a kengomét és a shinshint a chudanból, akkor nem annyira nehéz ez az öt kata, de azért mégis. Arról van ugyanis szó, hogy ezeket a fiatal katákat (a nagyszüleim idősebbek) korábbi katákból rakta össze Shimizu sensei. Ezért az ötödik kivételével (amiről jelenleg állítom, hogy megtanulhatatlan), bár hosszúak, nem nehezek. Végül még a kenjutsu elejét is átvettük, az valahogy nem hiányzott, bár meglepő módon megragadt valami a tavalyi, szintén átrohanós, szemináriumon tanultakból.

~~~

Számomra három dolog miatt volt különösen érdekes a tábor.

Az egyik annak a felismerése, hogy megint szintet léptem: gyorsabban tanulok, új részleteket fedezek fel és aminek nagyon örülök, akkor is néha meg tudok valósítani dolgokat, amikor a partnerem valamit rosszul csinál.

Ehhez kapcsolódódik a kettes pont, megtapasztaltam, hogy miért a tachi a haladó oldal. A hétvégi partnerem Adél volt, aki egyébként kyusha és roppant gyorsan tanul (elképesztően sokat fejlődött május óta, amikor Villingenben láttam, de a szeminárium alatt is). Ennek ellenére, ha én voltam a tachi, működőképesek voltak a katáink, néha még a koreografikus katatanuláson is túlléptünk, míg fordítva gyakran szétestek a formák. Ergo, a következő cél, hogy jo oldalként is jobb partner legyek és jobban reagáljak egy kevésbé jó akcióra és lehetőleg kiprovokáljam a jót.

Az utolsó kevésbé jodo specifikus: ez volt az első olyan tábor, ahová úgy érkeztem, hogy a résztvevők zöme felismert és rengeteget sikerült beszélgetni budóról meg nem budóról egyaránt. Mókás volt, hogy végre olyanokat is kicsit jobban megismerhettem, akik egy éve arckönyv-barátaim, többet látom őket, mint a klubtársaimat vagy a szüleimet és eddig mindig elakadtunk a köszönésnél. Ennek az egyik következménye, hogy mostantól tervezünk összejárni koryut gyakorolni a gentiekkel.

Hétvégi program - Utrecht Koryu seminar!!!

Omote és Chudan:
http://www.youtube.com/user/SMRnagoya/videos

Remélem idén valami megmarad a Chudanból és a Kenjutsuból is!

Edzés Albert senseijel

Iaido:
Chiburinál jobb kéz lentebb

Jodo:

Indul a felkészülés

Pontosság - mennyire nyúlik be a jo, hova megy a szurás
Ellenfélhez saját tavolsággal idomulni

Dinamika, élet, folytonosság
Kata tudás
"Megölni szándék" - Úgy tűnik még mindig nem tudok küzdeni.

Kendo problémák

Csuklóból vágni
Vágás után nem fel, hanem előre, mintha bal kéz húzna
Taiatarira csak utolsó pillanatban jön le a kéz
Gyorsabb láb


Na meg kéne futni és lépcsőzni. Van itt valahol hosszú lépcső Leuvenben?