2016 Heki Taikai Japan

A Heki taikai az én kyudo ryuha-m éves versenye. Mindig van egy európai és egy japán minden évben. Sajnos egyre kevesebben lőnek Heki-t így jó látni ilyenkor az összeverődött csapatokat.

Mivel a tanáromnak a verseny hetén eszébe jutott, hogy van ilyen és jé, nekem tök jó lenne ha mennék pár telefonnal elintézte a késői beesést. (Komolyan nem értem néha itt a szervezést, mintha ezek a programok nem hónapokkal esetleg félévekkel korábban lennének betervezve)

Az egyetemi kyudo nagyon más mint amihez mi otthon vagy bárhol máshol hozzászoktunk. Még az itteni normál kyudótól is különbözik. Teljesen verseny és eredmény fókuszált ennek minden pozitív és negatív velejárójával. Én, aki általában nagy ívből teszek a versnyekre nyilván nem vagyok erre a legmegfelelőbb, de azt kell mondjam az első félév végére már egész tudtam élvezni őket. A saját kis lázadásaimmal :P Komolyan, ha maradnék még egy évet még a végén izgulnék is rajtuk :P

A heki taikai a Tsukuba egyetem dojojában van ami lényegében a nem hivatalos honbu dojonk.
Már több mint fél éve élek Japánban és járok a helyi kyudo dojoba majdnem minden nap, de a Tsukuba dojo azért egy más kategória. Legalább kétszer ha nem háromszor nagyobb mint a mienk Katsuurában. Az ottani egyetemi kyudos tagság meg legalább az ötszöröse az itteninek ha nem több. Olyan minth ami lennénk a hobbi dojo ők meg a nagy komolyak :P

Itt jöttünk össze, a megmaradt heki íjász egyetemek csapatai és pár független mint én. (Mert ugye Katsuura hivatalosan Honda dojo, még ha a három tanárunkból 2 heki íjász is.) Jó érzés hasonszőrűek közt lőni és nem egyedül törni az utat mint általában. Andival is tudtam dumálni. Mókás, mindig versenyeken futunk össze. Meg látni 20/20as heki íjászokat. Amit a Hoseiesek művelnek az hihetetlen. (és kifejezetten bukom a színeikre...) Tsukubások is jól lőnek nagyon.

Én hoztam két hawakét és ezzel szuper boldog voltam :)  Mivel a találati arányom 40-60 % között ingadozik örültem hogy nem az alját lőttem.

 

Versenyen ugye kevésbé tanul az ember technikát, viszont még rám is jön valamennyi nyomás és az alatt lőni teljesen más mint sima edzésen. Úgyhogy bár utálom a versenyeket, be kell lássam hogy hasznos. Lehet lesni a többiektől is és nézni hogy valyon mit hibáznak és ez hogy viezi el a lövéseik.

Köszönöm a lehetőséget! Remélem tudok még jönni rá többször :)

Még képek:

ABKF Téli Szeminárium - ötödik nap

Pfű, ez fárasztó nap volt!

Reggel jodóval kezdtünk és az elmúlt évekkel ellentétben reggel-délutáni elosztás volt, tehát délelőtt 3 óra jodo, délután 3 óra iaido. Szombatra befutottak a gentiek, Valentin tolmácsolt. Úgy volt, hogy katázunk majd, de annyira rossz volt a kihonunk (tudjátok, ez az a tábor, ahol nidanként majdnem a sor legvége vagyok), hogy a szünetig eljutottunk makiotoshiig. A sotai dosánál kiderült, hogy tényleg rosszak a kihonjaink. Az utolsó fél órában katáztunk. Páratlanul voltunk úgyhogy Nishiumi sensei odajött hozzám (jipijé). A tsuki zuéra bólintott, hogy jó és a többinél sem javított, hogy borzasztó, szóval elégedett voltam. (Közben történt egy aprócska incidens, amiből fejmosás lett, szóval higgyétek el, szólt volna, ha valami nem jó.)

Ebédszünetre befutott Ivan, aki az ígéretével ellentétben, nem állt be iaidózni délután. Kár, mert rég láttam és még régebben edzettünk együtt. Ellenben hozott magával néhány igen-igen jó minőségű kamerát (A csudába!), úgyhogy majd kapok képeket (amelyekről előre tudom, hogy rémálmaim lesznek, de ez van). Megvan, él, halálra dolgoztatják, jött szurkolni a két kouhainak, akik shodanra vizsgáznak.

Délután az iaido a szokásos seitei katákkal indult és forogtunk, hogy mindenkit lássanak. Aad sensei visszajavította a hasso no kamae-omat a Kusama sensei-féle tábor előttire, a zekken nélküli sensei megpróbálta stabilabbá tenni aukenagashiból való hátralépésemet (ez totálisan nem ment, majd januárban a tükrös teremben megnézem). Ekkora tömegben egyáltalán nem volt jó iaidózni, Kobayashi sensei panaszolta is, hogy nincs lélek az iaidónkban és a magam részéről irtózatosan küzdöttem minden katáért, hogy megfelelően tudjak koncentrálni és ne legyenek üresek a katáim.

Szünet után megmondták a vizsgakatákat (1-2-4-5-6) és szabadgyakorlás után enbuk következtek. Az első annyira rémes volt, hogy szerettem volna elásni magam az ADEPS kertjében, a második jó volt. Itt derült ki, hogy Sura is vizsgázik, ami jó volt (Sura Luc Steenmans sensei Tsurukai dojojába tartozák, tehát René sensei alá és az egyetlen színesbőrű iaidoka/jodoka, akit viszonylag jól ismerek. A vallonoknak is van egy (komolyan, mint a hidak: ha nekik van, nekünk is kell gondolná az ember, de Sura nagyon jó. A vallon srác nem annyira, de motivált, minden táborban ott szokott lenni). Tábor után 10 perc szünet majd...


.... vizsga.

A csodaszép kiírással ellentétben jodo vizsgával kezdtünk és megint nem volt idő a két vizsga között. Csodálom Surát, hogy képes volt ezt az átöltözős cirkuszt végigcsinálni. Engem ez frusztrált volna, az ilyen apró marhaságok még sajnos ki tudnak billenteni. A jodo vizsgák elég rémesek voltak, a sandan kivételével, de az sem volt egetverően jó (igen, talán nem Karenhez kellene mérni a sandan szintet  - vagy de). Minden vizsga sikeres volt, öt shodan, három nidan és két sandan.

A csere oka talán az lehetett, hogy irtózatosan sok iaido vizsgázó volt, 18 yondan és 15 godan-jelölttel!

Sose voltam még legfiatalabb vizsgázó, így most ez is megvolt. Furcsa volt úgy várni a vizsgát, hogy nincs más Shinbus mellettem. Pontosabban magyar Shinbus, mert ugye Tom és Ivan ott voltak. Azért nem voltam egyedül: Albert sensei sok szerencsét kívánt, Luc sensei mókásan rám uszította Kimet, hogy vigasztaljon meg, mert biztos rettegek és a többi sandan vizsgázóval remekül elpoénkodtunk azon, hogy a) a számaink nem akarnak felragadni. Többen előrelátóan hoztak biztosítótűt, mert ugyan az elhagyott vizsgacetli a földön viszonylag veszélytelen, ki lehet kerülni, de mi lesz ha a nyavalyás cetli ráragad a kissakira?! Mivel a vizsgaetikett ilyen szituációra nem készít fel, ötletünk sem volt, a hivatalos álláspont szerint mi ilyenkor a teendő, viszont remekül elszórakoztunk a különféle (elég vad) ötleteinken. No meg azon, hogy a számot most olyan irányba sikerült nyomtatni, hogy véletlenül sem takart semmit, de amint egy belga srác megjegyezte, nem kell tartanunk a vizsga anonimitásától (tekintve, hogy ugyanez a bizottság már a shodan és nidan vizsgánkat is látta).

Maga a vizsga olyan érzés volt mint két éve. Ugyan Ivan szerint túl lassú, valójában nem volt lassabb a többieknél - bár ugye a reihóm viszonylag gyors (elég ugye egyszer kifutni az időből taikai-gyakorláson, hogy az ember lánya megtanuljon természetes tempóban tiszteletet adni a kardnak). Érzésre az első katám közel tökéletes volt a mostani tudásom szerint (ami bőven a béka hátsója alatt van, de ez más tészta), a maradék négy elmegy, de csináltam ezeket a katáka jobban is ezen a héten. Nem volt bennük nagy hiba, a metsukémra nem lehetett panasz, de Kobayashi sensei nem mondta volna minden vágásomra, hogy "Fájt!", ezért nem vagyok elégedett. Ellenben tudom, merre tovább, ami jó.

Sura az utánam jövő csoportban volt, pont mikor elkezdődtek a godan vizsgák, így próbáltam egyszerre nézni Jonathan és Nicolas és Sura vizsgáját. Emiatt viszonylag sok mindenről lemaradtam. Marjan vizsgája közben tették ki az alacsonyabb fokozatra vizsgázók eredményeit, ami a tömeg miatt elég zajos csődülettel járt. Részben ezért, részben Marjan és a többi vizsgázó iránti tiszteletből és kicsit, mert nem különösebben érdekelt az eredmény. (A cél a felkészülés volt és hogy visszarázódjam a gyakorlásba. Úgy álltam hozzá, hogy ha nem sikerül, akkor még fejlődnöm kell a következő lépcsőfokhoz, de ha sikeres a vizsga akkor is még fel kell nőnöm a sandan fokozathoz.) Így onnan tudtam meg az eredményt, hogy az egyik másik sikeres vizsgázó, Raul, jött gratulálni. Marjan olyan arccal jött le, mint aki őrületesen elrontotta vizsgát, de mint utóbb kiderült, csak maximalista.

Összességében az összes shodan és nidan átment, sandannál 5/8, Yondan kb. 8-10/18, de nem emlékszem pontosan (Yannak sikerült, Jelenának nem) és godan 5/15: a négy legfiatalabb (Jonathan, Nicolas, Kevin és Marjan) és a legidősebb vizsgázó, egy francia hölgy, ment át. A változatosság kedvéért Lam sensei megint elrontotta a diplomámat. A hibásat megkaptam, majd jövőre kapok egy szép újat.

Rengetegen gratuláltak és nagyon érdekes volt, hogy kik igen és kik nem. A négy dolog, ami meghatározó volt és lesz: Kobayashi sensei, akivel összefutottam az ajtóban, kezet nyújtott és gratulált, Raullal hosszasan beszélgettünk arról, hogy bizony ebbe a fokozatba még bele kell nőnünk és mennyire nehéz úgy, hogy a tanárunk messze van (Írországban három dan-fokozattal rendelkező iaidoka van, a legmagasabb fokozata a friss sandannak van.), Piotr figyelmeztetett, hogy a yondan ennél lényegesen nehezebb lesz és Yuki gratulált (ő volt a toban), hogy nem volt rossz, de amikor mondtam, hogy nem vagyok valami elégedett, akkor megegyztünk abban, hogy most, hogy megvan a sandan, ki is kell érdemelni (hm, ez hollandul másként hangzik, kicsit mást is jelent, de talán értitek).

Zárásként szeretném megköszönni Senseinek, Albert senseinek, Jocónak és az összes Shinbusnak a tanítást/bizalmat/segítséget/bíztatást! Domou arigatou gozaimashita!


&


{Utóirat: szombaton rájöttem, hogy miért olyan pokolian nehéz a Jocitól kölcsönlopott hátizsák. Nos azért, mert a tulajdonos egy üveg La Chouffe sört rejtegetett benne. Izé, mint valami titkos alkoholista... Jelzem, ha azt gondolotad, Joc, hogy a sör megvár, akkor most online nagyközönség előtt is ki vagy röhögve... Legközelebb, kérlek, krieket vagy lambique-ot rejtegess, azokat jobban szeretem :)}

ABKF Téli Szeminárium - negyedik nap

Ez átmenetileg rövid lesz, részletek később.

Végre jodo, végre jodo, jipijipijéééé! Így mentem Brüsszelbe. Az edzésen Nishiumi sensei kezet fogott az újakkal (péntek estére szoktak többek közt befutni a hollandok), majd  - minő meglepetés - kihonok következtek. Valaki megjegyzést tehetett arra, hogy miért megint "csak" kihon, mert megjegyezte, hogy függetlenül dan-fokozattól és Európa-bajnoki érmektől, mindenkinek van hova fejlődnie kihonok tekintetében (is). Új információ nem hangzott el, viszont mint gyakran kiderült, hogy amit csinálunk és amit gondolunk, hogy csinálunk nem mindig egyezik. Én mindenesetre élveztem (nem véletlenül a kedvenc jodo táborom, szeretek elmerülni a kihonokban), jól is ment, ami ráfért a lábmizéria miatt megtépázott önbizalmamra. Edzés után Nishiumi sensei a kezembe nyomott egy bébimacskás naptárat, majd mielőtt megköszönhettem volna, elviharzott.

Kobayashi sensei kirendelt maga elé, úgyhogy az egész edzést árgus tekintetek kereszttüzében tölthettem. Kezdem megszokni, az első fél órát szívesen letagadnám, de utána egész jó volt és vizsgáig el fogok jutni a "már úgyis mindenki látta, mit nem tudok, ergo totálisan felesleges izgulni"  című állapotba. Az enbu ezúttal már elmaradt, de mivel az egészben úgyis Kobayashi sensei figyelme a lényeg, azt hiszem, én vagyok az aki a legkevésbé panaszkodhatott ezen a téren pénteken. Sajnos, magyarázatra nem volt lehetőség, a kendósok túl lelkesek voltak.

ABKF Téli Szeminárium - harmadik nap

A harmadik nap a kellemes meglepetéseké volt. Emilio sensei tanítványáról, akiről évekig azt hittem, hogy csak franciául tud, kiderült, hogy Pieter-Jannak hívják, oktatásfilozófus és tud hollandul. Kész szerencse, hogy nem szoktam csúnyákat mondani másokról a hátuk mögött :) (gondolni se nagyon, de ez mellékes). Emlékezett a nidan vizsgámra és csevegtünk a sandan vizsgáról is. Edzés előtt összefutottam Kobayashi senseijel a folyosón, aki megismert és mondta, hol lesz az iaido edzés (mivel eddig mindig másik teremben voltunk és a volt termünket a kendósok foglalták el). Miután a délutáni órám miatt nem értem be Brüsszelbe a jodo edzésre, kicsit aggódtam, hogy Nishiumi sensei megrökönyödik (ha megismer egyáltalán), hogy nem megyek az ő edzésére, de iaido edzésre igen. Ehhez képest elsőre kiszúrt és láthatólag megörült nekem, mert a szokásos kézfogáson túl, megölelt és az egyetlen kérdése az volt, jól vagyok-e. Jodo edzésen egyébként úgy 8-9 pár volt, gentiek és Patrik senseiék sehol - de ugye nekik csúcsidőben nehéz bejönni Brüsszelbe. Az edzés előtt még sikerült összefutnom Tommal és Albert senseijel is. Mindketten csak jodo edzésre jöttek. Tom elrohant, de Albert senseijel beszélgettem kicsit és azt mondta, most csak a jodo-ra koncentrál, mert nanadan vizsgára készül és szeptemberig kevés az idő.

Csütörtökre befutott az összes iaidoka, így alig fértünk el, szerintem legalább negyvenen voltunk. A kendósok miatt semmit nem lehetett hallani és gondolom, Kobayashi sensei meg akarta nézni a társaság (nem) tudását, így szinte magyarázat nem volt az edzés legvégéig, csak edzettünk. A koryu katák, amiket sensei beiktatott a ZNKR közé nagyon sokat segítettek, így az enbu is jól sikerült. A harmadik csoportban voltam a négyből, így láttam Nicolas, Jelena és Arnaud enbuját is, nekem tetszettek. Mivel középen voltam az enbu során, pont sensei előtt, láttam, hogy három katámat (leglább) megnézte és bólogatott. Tovább nőtt az egóm, amikor Arnaud mutatta, hogy jó volt, és főleg az, hogy sensei odaküldte még a negyedik csoport enbuja alatt Yukit, hogy ez sokkal jobb volt, mint két napja és mi a legnagyobb hibám (a vágásaim nem középről indulnak és nem jók). A dícséret nagyon jól esett, az pedig végképp, hogy kaptam hozzá feladatot is. Az enbuk után Kobayashi sensei megmutatta és elmagyarázta, hogyan kell helyesen vágni és azt mondta, egyetlen pontot (házi feladatot) ad: vágjunk pontosan és a kard megfelelő részével. Magamra vettem. Remélem, pénteken sikerül ezt is javítani.

Az öltözőben összefutottam a belga Luciával (ő sz-szel mondja a navét egyébként), akit japán óráról ismerek, nemrég szereztem meg a kendo shodan fokozatot és pár hete iaidózik. (Az első két nap iaido edzésre jött - tetszik, hogy itt ez lehetséges. Mármint, hogy a teljesen kezdők is jöhetnek táborba.)

ABKF Téli Szeminárium - második nap

A második napon elkezdődött a kendo és a jodo tábor is. Viszont az iaido edzést Brüsszel központjában tartották, csinos átfedéssel, így választani kellett. Vizsgára készülve természetesen Kobayashi sensei iaido edzésére mentem (és vérzett a szívem Nishiumi sensei jodo edzése mitt, ahová Arnaud és Albert sensei mentek).

A szerdai edzésen tizenöten voltunk és ugyan jodo táborban voltunk már kevesebben is, ez azért a 8 brüsszeli iaido klub mellett elég kevésnek tűnt. Főleg, hogy ebből legalább hatan voltunk külföldiek. (Egy izraeli, egy orosz és egy spanyol yondan-jelölt, meg egy fogalmam-sincs-honnan-való godan-jelölt. A belgák közül is Nicolas jó messziről jött, de mint kiderült, vizsgázik godanra, úgyhogy így már világos miért hajlamosabb esténként átjönni a holland határ mellől. Remélem, sikerül nekik a vizsga, Jelena és az izraeli iaidoka minden évben jönnek, ráadásul Jelena Alexey dojojából van, Nicolas meg - ha éppen nem iaidózik - a világ egyik legbarátságosabb embere).

Kobayashi sensei edzés elején elkülönítette a vizsgázókat és bár kezdetben minket a nem-vizsgázókhoz osztott Emilio senseihez, egy idő után odaparancsolt maga elé. Jelentem, a metsukéra nem kaptam kritikát, a vágásaim egy részére igen és edzés végén azt mondta, hogy nem jó nekem ez a kard. Sajnos, a részleteket nem mind értettem és a kendoka, aki fordítani jött nemigen beszélt angolul (franciául meg úgy hadart, hogy erősen kellett kapaszkodnom, hogy értsek valamit). De azt raktam össze, hogy a) nehéz az iaitóm és b) túl hosszú és vastag a tsuka, ezért nem tudom rendesen megfogni (Sensei egyszer edzés alatt mutatta, hogy fogjam másként a kardot).

Az edzésen az 5-12. katák logikájáról volt szó és a shihogirinél arról, hogy az ütés után a kardot az ellenfél arcába (vagy is magasra) kell húzni. Valmint a helyes lábmunkáról is szó esett (szintén shihogiri: a tsukinál a lábak nem nézhetnek hátrafele).

ABKF Téli Szeminárium - első nap

Rég mászkáltam Brüsszelben karddal, így az is szokatlan volt, hogy reggel kardtokkal indultam útnak. A kollégák megcsodálták (a csinos műbőrtokot), a vasútállomáson kiderült, hogy már nincs hetijegy, így kaptam egy iszonyú fura, kitöltős bérletet. A metróban majdnem kitört a pánik, mert az egyik szerelvényből hol ki-, hol visszaterelték az utasokat. Ezt különösen az a közmegrökönyödést kiváltó hölgy élvezte, aki egy három méteres fenyőfával óhajtott utazni. (Igen, itt autóval szállítják a fát. Meg mindent. A 400 grammos kenyeret is.) Végül nem lett pánik, jött másik metró és az utasok együtt tartották a részegesen imbolygó örökzöldet. Megérkezésemkor az ADEPS recepciós kisasszonya egy kaján vigyorral közölte, hogy nem ad öltözőkulcsot, mert csak. Szóval érdekes volt a nap, megspékelve azzal, hogy éppen egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani kedvenc főnökömet. Emiatt meglehetősen nehezen akart a termen kívül maradni a rosszkedvem és a koncentrációm sem volt elég jó, Kobayashi sensei ránk (mint  kitűnt, nem voltam egyedül) is szólt, hogy figyeljünk jobban arra, amit csinálunk, ami után sikerült is valamennyire összekapni magam.

De vissza az időben. Az idei szeminárium fura: rövidebb és kevesebb edzés van, mint más években, nem egy helyszínen és össze-vissza ütik egymást, és csak egy-egy iaido és jodo tanár jött a küldöttséggel. Az iaido szemináriumot, az előző évekhez hasonlóan, Kobayashi sensei tartja, viszont idén nincs kis- és nagycsoport. Mivel eddig volt, Kobayashi senseit alig ismertem. Talán egyik évben volt közös magyarázat, de egyébként mindig Uehara sensei tanította a sandan alattiakat. Örülök, hogy ezt az évet nem kell kihagynom, mert azt csiripelik a madarak, hogy ez az utolsó tábor Kobayashi senseijel, mert már idős, nehezen jár és nyilván rettenetesen fárasztó az utazás is.

Kíváncsi vagyok, hogy azért vagyunk kevesen, mert Kobayashi sensei egyedül jött vagy azért jött egyedül, mert tudták, hogy kevesen leszünk. Mindenesetre alig töltöttük meg a termet első nap.

Minimális bemelegítés után, amely után Kobayashi sensei megmutatta, hogy középső ujjal kell tartani a kardot vágás előtt, a ZNKR katákat vettük végig és a sorok folyamatosan mozogtak, hogy sensei mindenkit lásson. Nekem a furikaburinál szólt, hogy legyen pontosabb és ne kapkodjak (sokaknak mondta, hogy magasabbról és hátrébbról indítsák a kirioroshit, viszont abból, amit értettem az enyémnél az volt a baj, hogy összemostam a két mozdulatot és nem pontosan középről indult a vágás - Kobayashi sensei is hangsúlyozta, hogy megállni nem szabad), illetve a morotetsukinál rám szólt, hogy ez nem vágás. Ezt szerencsére sikerült másodjára jobban csinálni, mert Yuki vigyorogva fordította sensei megjegyzését: "ez fájt".

Az edzés végén enbuval zártunk, amire sensei azt mondta, hogy ezen az edzésen sokat fejlődtünk és a tanultakat ne felejtsük el.

Yuki az öltözőben még annyit mondott a sandan vizsgához, hogy nagyobb technikai hibát nem lát, a metsukém viszont nem elég és fejben össze kell rakni a dolgokat. Ez sajnos teljesen fedte, hogy hogyan éreztem magam edzés közben, úgyhogy megvolt a házi feladat a másnapi edzésig.

ABKF Nyári szeminárium - második nap

Szóval akkorABKF Nyári szeminárium második nap. Bár céloztam rá, hogy mókás lenne beállni Furuichi sensei koryu csoportjába, úgy terveztem, maradok a seitei csoportban, ami mindig van, hiszen csak nidan fokozattól lehet beállni a koryu csoportokba. Találjátok ki, melyik évben nem volt seitei csoport. Nyert, idén. 

A délelőtt shoden gyorstalpaló volt, számos pici eltéréssel attól, amit Ishido senseitől és a tanítványaitól tanultam. Úgyhogy erősen "mélyvíz, kéretik nem belefulladni"-érzésem volt.

Az ebédnél a kivételesen teljes létszámban jelen levő Shoshikai fogadott be és mivel mindenki tudja, hogy értek franciául, mindenki mesélt a különféle (tervezett) utazásairól, iaidoról, egyebekről. Remekül szórakoztam és szerencsére többnyire senki nem várt választ.

A gondok a délután kezdődtek, mert ugye a chuden ismereteim enyhén szólva hiányosak. Valahol, másokkal együtt, a negyedik katánál elvesztettem a fonalat, így magántanárt kaptunk Hontoir sensei személyében és így a teljes délutánt egy katával töltöttük. Nagyon jó volt, mert amint sikerült megvalósítani a kapott feladatot, érkezett a következő. Most már nagyon ügyesen tudok 90 meg 180 fokot tartani és a forma is biztosan megvan. A legnehezebb nekem a súlypont megfelelő helyen tartása a kata elején meg a penge iránya úgy kb. végig.

A nap végen volt egy embu, amiről senki sem tudott, így a rengeteg tamiyásból csak hárman maradtak -és Chantalt az öltözőből kellett visszahívni. 

ABKF Nyári szeminárium - második nap

Szóval akkorABKF Nyári szeminárium második nap. Bár céloztam rá, hogy mókás lenne beállni Furuichi sensei Korfu csoportjába, úgy terveztem, maradok a seitei csoportban, ami mindig van, hiszen csak infantilis lehet beállni a korú csoportokba. Találjátok ki, melyik évben nem volt seitei csoport. Nyert, idén. 

A délelőtt szó den gyorstalpaló volt, számos pici eltéréssel attól, amit Ishido senseitol és a tanítványai tol tanultam. Úgyhogy erősen mélyvíz, kéretik nem belefulladni érzésem volt.

A gondok a délután kezdődtek, mert ugye a chuden ismereteim enyhén szólva hiányosak. Valahol, másokkal együtt, a negyedik karának elvesztettem a fonalat, így magántanárt kaptunk Hontoir sensei személyében és így a teljes délutánt egy katával töltöttük. Nagyon jó volt, mert amint sikerült megvalósítani a kapott feladatot, érkezett a következő. Most már nagyon ügyesen tudok 90 meg 180 fokot tartani és a forma is biztosan megvan. A legnehezebb nekem a súlypont megfelelő helyen tartása a Kata elején meg a penge iránya úgy kb. végig.

A nap végen volt egy embu, amiről senki sem tudott, így a rengeteg tamiyásból csak hárman maradtak -és Chantalt az öltözőből kellett visszahívni.

Folyt. Köv.

ABKF Summer Seminar - Első nap, ZNKR

Mert ugye, ha az ember lánya jelentkezik táborba, akkor el is megy...

Szóval nyár elején úgy döntöttem, hogy a jó '"+%'+"!+%'§!!!-t a láb- és kézfájásnak, és a pihenésnek mint csodaszernek, márpedig én iaidózni és jodózni fogok és mindenki megpukkadhat. Aztán megijedtem, hogy de úgyis fájni fog a tappancsom és majdnem lekéstem a regisztrációs határidőt és ki a manó találta ki az ostoba vonatindulási időpontokat (amely kedves manónak csókoltatom a felmenőit, hogy este 10 után nincs vonat egy egyetemi városból a testvérvárosba (eu annyira abszurd, hogy ne is kommentáljuk) és emiatt kénytelen voltam kihagyni a pénteki edzést és embut...). Aztán a héten kapcsoltak a diákok, hogy "Hahó! pótvizsga" ezért nem volt időm elmenni edzeni... Összefoglalva, kellő majré után, csipás szemmel és totálisan fülig érő vigyorral érkeztem meg Új Leuvenbe.

Miután megkaptam a kis sárga résztvevői kártyámat az is kiderült, hogy a) a belgák még megismernek (bár Freddy senseinek négy éve konzekvensen Annika vagyok) és b) még fel tudok hakamát kötni (később miközben köszöntem az ismerősöknek sikerült teljes pánikba esnem, hogy tudom-e a nyitó toreit rendesen... (a válasz: igen).

A sorakozó után Oda sensei felszólította a társaságot, hogy mindenki tegye fel a megválaszolatlan kérdéseit a csoportjában és a tanároka legjobb tudásuk szerint megválszolják őket, vagy ha ez nem megy, akkor ez a házi feladatuk és legközelebb válaszolnak (Oda sensei minden évben megy Belgiumba). És egyébként is kérdezzünk, mert ebből ők is tanulnak, majd a Ganbatte! felszólítás helyett: Benkyoushimashou!

Útravalónak kaptuk Furuichi sensei seitei embuját, amihez kommentárként Oda sensei felolvasta a katák summázatát, amit Yuki fordított ergo szép nem volt, de valószínűleg elég pontos, azóta furdalja az oldalam, hogy a japán eredetiben tényleg explicite benne van-e a győzni szó? Az embu érdekes volt, néhány katára rácsodálkoztam, hogy jé, milyen ismerős (de a viccet félretéve, van néhány - nekem új - változtatás). Komolyra fordítva a szót, az embut és Furuichi senseit, ha egy szóval kellene jellemezni, akkor az a hatékonyság. Elsőre nem tűnt különlegesnek de ennél az embunál merült fel bennem, hogy tőle nem akarod megkérdezni, hogy miért X vagy Y, mert egyértelmű a válasz a látottak alapján. Már csak azért is roppant izgalmas volt az embu, mert elég sok minden így utólag leesett azok közül a dolgok közül, amiket Albert sensei még két éve rendszeresen mondott (Furuichi sensei a tanára).

Az embu után osztódtunk. Egészen pontosan négyfelé, nekünk, a nidan-sandan csapatnak Patrik sensei és Emilio sensei jutott (jupijééé!), akik végigvették velünk a katákat. Erre volt kb. 5 óránk és sok magyarázat nem volt, úgyhogy jól elfáradtunk. Utóbbihoz Patrik sensei annyit fűzött hozzá, hogy ebben a csoportban alapvetőnek veszi, hogy mindenki tudja a megfelelő pontokat, így csak azokat emelték ki külön, amit testületileg elrontottunk (Igen, ilyen is volt. Sok). Egyébként körbejártak és javítottak minket, ami szuper volt és természetesen nagyon hasznos. Patrik sensei egy mondattal megoldotta a shihogiri-problémámat, amivel legalább két-három éve házaltam mindenkinél megoldásért (Az ashisabaki atemi után. Megoldás: nagyon erős sayabiki. Kéretik nem röhögni a dolog trivialitásán.) A hangsúly leginkább a hasonló technikák és katák különbségein volt. Nekem például új volt, hogy a tizes katában a szúrás szöge a testhez képest más mint tsukaaténál, de tetszik a dolog, így senki nem tudja leszúrni magát. Az egyik belga felvetette, hogy mivel a nukiuchiban az ember reagál az ellenfél kardrántására, ezért tulajdonképpen nem szükségszerű, hogy gyorsan kelljen támadni (elvégre a élénk fantáziájú iaidoka ellenfele lehet - szigorúan az iaidokával arányos méretű - zombi vagy csiga is), ezzel Patrik sensei ugyan egyetértett, azonban a 2014-es ZNKR könyvben a kata leírásához hozzátettek egy szócskát: gyorsan történik a kardrántás. Ennyit a támadó zombikról. Ennek apropóján Patrik sensei felhívta a figyelmet a ZNKR könyvecske fontosságára, amelynek alapos tanulmányozására szólított fel minket.

Mivel holnap koryu, ma voltak a vizsgák. A japán senseiek oldalról figyelték a vizsgázókat és Oda sensei kommentálta is a vizsgát. Mindenesetre Liviu átment és ennek mindenki nagyon örült. Nem volt sok bukás és sikeresen vizsgázott a kékhajú négydan-jelölt is (ezek után holnap megkérdem, fogadásból ment-e kék hajjal iaido vizsgára).

A szünetekben prbáltam nem az emberek nyakába ugrani örömömben. Ez, ha nehezen is, de ment. Holnap koryu. Lehet, hogy nyúl leszek és átkunyerálom magam a seitei csoportba. Rám férne.

A szünet oka

A szünet oka egészen triviális, sok sérülés és betegség, ezáltal sok sok kihagyott tábor és edzés :(