Ötödik edzés Albert senseijel

Köszönhetően a sporttitkárságbeli kavarodásnak közel egy hónapig nem volt termünk (ez nem panasz, csupán tény és hozzá tartozik, hogy amúgy abszolút segítőkészek és roppant hálásak vagyunk nekik, mert nélkülük szeptember óta nem lenne hol gyakorolnunk) és Albert sensei sem tudott jönni. Ez alkalommal is csak rövid időre kaptunk termet, ráadásul ő még ment tovább Charleroi-ba edzést tartani.

Cserébe kaptunk egy olyan hatalmas és szép termet, hogy percekig csak ámultunk és megállapítottuk, hogy simán lehetne benne EB-t rendezni. És voltunk benne hárman.

Az iaido edzés nagyrésze elment azzal, hogy Albert sensei az előző heti magasdanos edzésen tanultakat mutatta meg a reihóval kapcsolatban. A három nüansz, ami nekem a legérdekesebb volt a következő:

• shomen (shinze) ni rei-nél a kard hegyét a lehetőségekhez képest lefelé, a testhez közel kell vinni, hogy ne mutasson a shomen (shinze) felé. Logikus, de azért el lehet vele szerencsétlenkedni egy darabig.
• leülésnél elvárás, hogy a tsukakashir ne mászkáljon el mindenfelé, ehhez egy trükk, hogy húzzuk kifelé (és akkor nagyjából középen marad)
• záró reihónál 45 fokig emeljük csak a kardot és onnan azonnal függőleges helyzetbe emeljük (ez nekem új)

Emellett elhangzott, hogy a meghajlás nemenként eltérő: a férfiak azonnal tegyék le a teljes tenyerüket, amint a földhöz érnek, míg a nők csak az újhegyekkel érintsék a talajt és a tenyér csak a meghajlásnál érinti a földet. Én ez utóbbit tanultam, úgyhogy számomra nincs változás, de megvallom, az előbbit nem tudtam (és személy szerint nem is tetszik, de ez tulajdonképpen irreleváns).

Az edzés maradékában a sayabanare és a széles nukitsuke jutott (volna) szerephez (ha megtudnám rendesen valósítani).

Jodo edzésen átvettük a 12 katát oda és vissza. Szerintem egészen jól ment, Albert sensei csak két-három alkalommal jegyezte meg, hogy talán nem kellene kint felejtenem a praclimat, mert Jocó levágja :) (pl. 5. kata tsuki hazushi uchi).

A kilencedik katához azt a tanácsot kaptam, hogy forduljak először testtel gyorsan és akkor van elég időm a jóval boldogulni.

Végül a ranai kardoldalával foglalkoztunk, amit az elmúlt egy évben csupán egy alkalommal volt szerencsém gyakorolni. Ehhez képest egészen jól ment. Az utolsó elütéshez Jocó kapott rengeteg tanácsot (többek közt azt, hogy az ütés vízszintes (mint a do vágás a suogiriben) és csak utána szabad felvenni a kamae-t.