Újabb hónap, újabb flamand össznépi edzés.
Kis bemelegítő kihonnal kezdtünk.
Dobarai uchi: balkéz marad helyben és jobbra tol, nem húz. Majd a blokk közben a bal kéz vízszintes a jobb feljebb.
Taihazushi Uchi: akéz fej fölé megy és onnan üt le. Mindig orrnyereg felé akkor is ha kardra megy.
Sem itt sem shol máshol sem húzzuk vissza combhoz a kezünket ütéskor/után, megy szépen előre.
Tsuki tsue és Monomi jöttek a kihonok után mert sokmindenben hasonlítanak. (meg mert Albert sensei beígérte nekünk hogy majd gyakorlunk itt monomit, mert vele nem igen ment)
Tsuki tsue: kis szögben megy hátra a jo-s és csak akkor mozdul amikor a kard már elindult lefelé. Majd kis íven jön fel a josaki és kotéra támad, kontrol és seme. Fontos, hogy a josaki nem jöhet ki a kardos látóteréből. Innen a kard nagy jodanba amire a jo rögtön ioiba áll és üt. Jo megy elől test csak utána. Joból csak 16cm lóghat ki. Ütés végére annyira yayahamniban kell lenni hogy végig az ellenfélen tartva a jo végét tudjunk osamet csinálni.
Monomi: Jó segítség hogy mit kéne csinálni hogy Albert sensei fukuoka stílust tanul. Mutatta hogy az ő koryu monomijuk hogy van, teljesen befordulva/belépve háttal a kardnak. Valami hasonlót kéne monomiban is csinálni. Bal láb fordul és kicsit oldalra megy, átmegy a testsúly a bal lábra de a sarok fentmarad, közben a felsőtest kifordul annyira hogy a kard ne a vállat vágja le, hanem mögé, majd innen a bal láb első párnán fordulva ütés és hátralépés egyszerre. Ha ez már jül megy, akkor úgy kéne csinálni, hogy mire a kard a vágás végére ér addigra megkapja az ütést is a kezére. Innen kaishitsuki, nyújtott kézzel, messze tartva a kardot.
Majd hogy kicsit jobban megértsük belenéztünk hogy milyen a monomi a Kage sorozatban. Albert sensei bemutatta Patrik senseiel majd mi is próbálkoztunk vele. A lényeg a kontrol, a jo kontrol alatt tarja a kardot, érzi a jon keresztül hogy mit csinál, és amikor felmegy jodanba akkor egy sima tsukival meküldi majd egy hátralépéssel kamaeben megáll (visszahúzott joval, mint osame előtt) és innen lesz osame.
Érdekes és életet ad a katákba.
Egy élmény volt :)
Albert sensei tanára Matsui Kenji és egy kis koryu :)
3:52-nél a Monomi
2013. január 20., vasárnap
2013. január 12., szombat
A meztelen csiga házat kap. Félig.
Életem nyolcadik kendó edzése a dó vágásokról szólt. Talán ezért, talán nem, Koen sensei hozott nekem kölcsönbe csigaházat (men nélkül). Mókás volt, mert nem tudtam előre és főleg, nagyon nem számítottam rá. Alapjában véve tetszik, hogy a shinai nem csúszik ki a kezemből, bár kicsit hirdetőoszlop érzésem volt a dóban.
Edzés után pedig fogadtam a gratulációkat, hogy milyen ügyes vagyok (ezzel csak azért dicsekszem, mert ugyan tudom, hogy igyekszem és sok mindent meg tudok valósítani abból, amit mondanak nekem, nagyon frusztrál, hogy az iaidóban és jodóban évek alatt tanult dolgok annyira beépültek, hogy nem tudok tudatosan sem nagyon mást csinálni. Márpedig a rugalmatlanság nagy ellenség).
Nem baj, a héten lesz három magán edzésünk próbálgatni a különbségeket :)
Edzés után pedig fogadtam a gratulációkat, hogy milyen ügyes vagyok (ezzel csak azért dicsekszem, mert ugyan tudom, hogy igyekszem és sok mindent meg tudok valósítani abból, amit mondanak nekem, nagyon frusztrál, hogy az iaidóban és jodóban évek alatt tanult dolgok annyira beépültek, hogy nem tudok tudatosan sem nagyon mást csinálni. Márpedig a rugalmatlanság nagy ellenség).
Nem baj, a héten lesz három magán edzésünk próbálgatni a különbségeket :)
2013. január 11., péntek
Jigeiko
A mai tanulság az örök tanulság. Jigeikonál támani kell. Helyet csinálni és támadni, támadni, támadni.
2013. január 9., szerda
Második edzés Albert senseijel
... avagy mire jó a vizsgaidőszak, ha nem arra, hogy az ember délután is könnyedén lestoppolhassa a tornatermet.
A nap legnagyobb tanulsága, hogy meg kell tanulnunk járni úgy, hogy közben kontrollálni tudjuk a súlypontunkat és mindamellett, hogy egyenesek vagyunk, kicsit előrébb van a súlypont a középnél (legalábbis gondolatban). Szóval, ami engem illet, most tanulok hátrafelé menni (láb indul, test marad elől és tartja a teret...). Nehéz, viszont segít abban, amit tavaly az otthoni taikaion mondott az egyik lengyel bíró, mely szerint a katák között is fenn kell tartani a feszültséget, nem szabad kiengedni.
Másik tanulság, hogy notonál nem kell kifacsarni a kezet.
Alapos bemelegítés után, ma a magasabb sorszámú katákkal foglalkoztunk, Jocó nagy örömére (az egyik hatalmas nyereség, ami a különórákkal jár, hogy Jocó újra iaidozik. Bokutóval, saya nélkül és nem túl intenzíven (amúgy nem gyakorolja a katákat), de így is csak hasznára válik).
Sanpogiri: negyedik lépésnél a bal láb is fordul, a testtel együtt.
Nukiuchi: kiválóan alkalmas a súlyypont-koordináció gyakorlására. A hátralépéskor sem szabad hátravinni a súlypontot, mert akkor beleragad az ember lánya és úgy kellene hátramenni, hogy közben az ember gondolatban elöl marad, előre törekszik.
***
Tsuki hazushiuchinál érdemes nagy távolságot tartani (megkönnyíti az elütést) és mint egy porszívóként "beszippantani" a kardot.
A katákban van pár különbség, ami részben abból adódik, hogy Albert sensei nem tokiói stílust tanul (ez főleg a monomin látszik).
Tsuki zue: csuklóra (aucs, erő nélkül kellene, de ez nem tartozik Jocó erősségei közé) és maximum 10 cm-re lóghat ki a jo, vagyis nem kell elérni a tachi fejét. Az ütés célja inkább a tachi intimidálása. A tachi kint hagyja a karját, amikor kilép, ezzel is tartva a zanshint. A jo szinte végig yaya hamniban áll (ütés előtt is és után is).
Shamen: Halántékot el kellene érje a josaki, ha nem állítanánk meg az ütést, de itt sem szabad túllógni, a jo másik vége a test előtt, középen van. A kaeshitsukinál a jo indul először, utána a test és sokkal kisebb a távolság, mint ahogyan megszoktuk. Az arcba feljövő jo emiatt tényleg nyomja a tachit, aki ha nem lép hátra, orrbaverődik :)
Monomi: ez teljesen más, mint amit otthon és Cook senseitől tanulunk: a vágásra a tachi bal lábbal picit kilép (nem sarkon fordul), ugyanakkor 90 fokos szögben elfordul a test, hogy a vágás ne érje el a vállat, utána visszafordul (gyakorlatilag majdnem ott, ahol eredetileg állt) és üt. Emiatt nagyon pici a távolság. No, ez katasztrofálisan (nem) ment, ezért jövő hétvégén a központi szövetségi edzésen monomi lesz (szeretni fognak minket a belgák).
(Erről jut eszembe, Mansfield sensei megmutatta a koryu monomit, hogy mennyivel kényesebb a tsuki időzítése, elég látványos volt - és nekünk ez (seitei) sem megy. Még.)
Röviden ennyi, de ez rengeteg házi feladatot jelent.
(Továbbá megtudtuk, hogy Albert sensei Matsui sensei tanítványa és nem taníthat nekünk koryu-t, de jelenleg elég csiszolnivaló van a seiteien is, szóval az unatkozásra nem sok esélyünk van.) Köszönjük szépen Albert senseinek a tanítást!
A nap legnagyobb tanulsága, hogy meg kell tanulnunk járni úgy, hogy közben kontrollálni tudjuk a súlypontunkat és mindamellett, hogy egyenesek vagyunk, kicsit előrébb van a súlypont a középnél (legalábbis gondolatban). Szóval, ami engem illet, most tanulok hátrafelé menni (láb indul, test marad elől és tartja a teret...). Nehéz, viszont segít abban, amit tavaly az otthoni taikaion mondott az egyik lengyel bíró, mely szerint a katák között is fenn kell tartani a feszültséget, nem szabad kiengedni.
Másik tanulság, hogy notonál nem kell kifacsarni a kezet.
Alapos bemelegítés után, ma a magasabb sorszámú katákkal foglalkoztunk, Jocó nagy örömére (az egyik hatalmas nyereség, ami a különórákkal jár, hogy Jocó újra iaidozik. Bokutóval, saya nélkül és nem túl intenzíven (amúgy nem gyakorolja a katákat), de így is csak hasznára válik).
Sanpogiri: negyedik lépésnél a bal láb is fordul, a testtel együtt.
Nukiuchi: kiválóan alkalmas a súlyypont-koordináció gyakorlására. A hátralépéskor sem szabad hátravinni a súlypontot, mert akkor beleragad az ember lánya és úgy kellene hátramenni, hogy közben az ember gondolatban elöl marad, előre törekszik.
***
Tsuki hazushiuchinál érdemes nagy távolságot tartani (megkönnyíti az elütést) és mint egy porszívóként "beszippantani" a kardot.
A katákban van pár különbség, ami részben abból adódik, hogy Albert sensei nem tokiói stílust tanul (ez főleg a monomin látszik).
Tsuki zue: csuklóra (aucs, erő nélkül kellene, de ez nem tartozik Jocó erősségei közé) és maximum 10 cm-re lóghat ki a jo, vagyis nem kell elérni a tachi fejét. Az ütés célja inkább a tachi intimidálása. A tachi kint hagyja a karját, amikor kilép, ezzel is tartva a zanshint. A jo szinte végig yaya hamniban áll (ütés előtt is és után is).
Shamen: Halántékot el kellene érje a josaki, ha nem állítanánk meg az ütést, de itt sem szabad túllógni, a jo másik vége a test előtt, középen van. A kaeshitsukinál a jo indul először, utána a test és sokkal kisebb a távolság, mint ahogyan megszoktuk. Az arcba feljövő jo emiatt tényleg nyomja a tachit, aki ha nem lép hátra, orrbaverődik :)
Monomi: ez teljesen más, mint amit otthon és Cook senseitől tanulunk: a vágásra a tachi bal lábbal picit kilép (nem sarkon fordul), ugyanakkor 90 fokos szögben elfordul a test, hogy a vágás ne érje el a vállat, utána visszafordul (gyakorlatilag majdnem ott, ahol eredetileg állt) és üt. Emiatt nagyon pici a távolság. No, ez katasztrofálisan (nem) ment, ezért jövő hétvégén a központi szövetségi edzésen monomi lesz (szeretni fognak minket a belgák).
(Erről jut eszembe, Mansfield sensei megmutatta a koryu monomit, hogy mennyivel kényesebb a tsuki időzítése, elég látványos volt - és nekünk ez (seitei) sem megy. Még.)
Röviden ennyi, de ez rengeteg házi feladatot jelent.
(Továbbá megtudtuk, hogy Albert sensei Matsui sensei tanítványa és nem taníthat nekünk koryu-t, de jelenleg elég csiszolnivaló van a seiteien is, szóval az unatkozásra nem sok esélyünk van.) Köszönjük szépen Albert senseinek a tanítást!
2013 első kendo edzése
Nehezen indult.
Újra itthon, újra a Seishinkanban.
A mai volt az első kendo edzés idén. Ideje új lendületet venni mindenben.
Valahol ritmust vétettem, ez talán egy jó korrekció.
Újra boguban, újra szembe kell állni másokkal.
Próbálom összekötni a jodom és a kendom. Áthozni az ott épp tanulás alatt levő lazaságot és "erőtlenséget". Fura hogy az erőtlenséghez néha még az erő hiányzik.
Jók a keddi edzések, rengeteg alapozás szokott lenni ilyenkor. Nyúlik az okuriashim és könnyebben alakul majd fumikumivá. Itt is az a lényeg mint joban ahogy Aad sensei mondta, olyan mint a zene. Van saját ritmusa, dallama, és a több technikás sorozatok erősödnek és egy folyamban vannak.
Talán még nem lenne dolgom, de próbálok az időzítéssel játszani jigeikoban. Tudom, hogy hasznos tanulási rész a rohanvágrohanvágrohanvág a kezdő páncélosnál, de sosem éreztem magam otthon benne.
Újra itthon, újra a Seishinkanban.
A mai volt az első kendo edzés idén. Ideje új lendületet venni mindenben.
Valahol ritmust vétettem, ez talán egy jó korrekció.
Újra boguban, újra szembe kell állni másokkal.
Próbálom összekötni a jodom és a kendom. Áthozni az ott épp tanulás alatt levő lazaságot és "erőtlenséget". Fura hogy az erőtlenséghez néha még az erő hiányzik.
Jók a keddi edzések, rengeteg alapozás szokott lenni ilyenkor. Nyúlik az okuriashim és könnyebben alakul majd fumikumivá. Itt is az a lényeg mint joban ahogy Aad sensei mondta, olyan mint a zene. Van saját ritmusa, dallama, és a több technikás sorozatok erősödnek és egy folyamban vannak.
Talán még nem lenne dolgom, de próbálok az időzítéssel játszani jigeikoban. Tudom, hogy hasznos tanulási rész a rohanvágrohanvágrohanvág a kezdő páncélosnál, de sosem éreztem magam otthon benne.
2013. január 8., kedd
Ishido Kupa - január 5-6.
Iaido
Szeminárium
Szombaton fokozat szerint három csoportban volt délelőtt gyakorlás, én Patrik senseihez és André senseihez kerültem. Átvettük a katákat, tanáraink kiemelték a nagyobb hibákat, fontos pontokat. Az utolsó egy órában pedig Patrik sensei összefoglalta, hogy mik a szempontok a taikai-on.
Verseny
Délután a verseny nagyon érdekes volt. A szervezők nagyon profin és nyugodtan bonyolították le az egészet, nem volt eredményjelző tábla, rohangálás. Minden asztalnál volt egy önkéntes (rokon, barát, többnyire nem iaidoka), aki név szerint szólította a következő párost. A szervezők zöme készült, mindenkinek tudták a nevét, az enyémet is, ami nagyon jól esett és elképesztően udvariasak voltak ("volnál szíves ...", "ha nincs ellenedre ..." a szimpla és gyors, "Most jössz. Piros." helyett). Ez lehet, hogy túlzásnak tűnik, de nagyon nyugodt, barátságos légkört teremtett. Ami furcsa volt, hogy a nyitó reiho pályán kívül, míg a záró reiho a pályán zajlott.
Sokan voltak, a mudan verseny 23 résztvevővel több mint három órán át tartott, bár shodan kategóriában fele annyian sem voltunk. Voltak külföldiek, bár kevesen és főleg belgák, emiatt különösképpen örültek nekünk, bár sokaknak okoztam csalódást, amikor kiderült, hogy "csak" Leuvenből ugrottunk át.
Ami a versenyt illeti, az első találkozón a legjobb iaidómat mutattam, de utána egyre romlott a helyzet. Az elődöntőben egyáltalán nem tudtam koncentrálni, fájt a fejem, nem érdekelt, minden bajom volt. Így utólag emiatt kicsit rosszul érzem magam, bár az ötödik katára, a shihogirire összeszedtem magam és az olyan jó volt, hogy csuda. Végül én kaptam a bronzérmet (egy harmadik helyet adtak ki, de nem volt bronzmérkőzés), de azért eléggé bennem volt, hogy egyfelől nem érdemeltem meg az elődöntős produkció alapján, másfelől meg ha fegyelmezettebb vagyok sokkal jobb teljesítményt nyújthattam volna. Szóval ezen dolgoznom kell, hogy végig tudjak figyelni 5-6 alkalommal egymás után.
A vizsga után Mansfield sensei alapos fejmosást tartott és megígértette a vizsgázókkal, hogy legközelebb tisztességesen felkészülnek és a legjobb iaidójukuat mutatják vizsgán.
Jodo
Szeminárium
A kevés jelenlévő miatt (elfogytunk), nem három, hanem négy órás szeminárium volt (jupijé), amit Mansfield sensei vezetett és a szombaton is jelenlevő tanárokhoz csatlakozott Pegtel sensei is.
Egy bemelegítésnek szánt, de a sok hiba miatt elhúzódó kihongyakorlással kezdődött a reggel. -a leginkább kiemelt dolgok: A jodo mozdulatai egyszerűek, természetesek, ne bonyolítsuk. Ne akarjunk újat létrehozni. Nézzük meg, mit mutatnak nekünk és utánozzuk.
Ezután két részre osztottunk, kezdőkre és haladókra. Önbevallásos alapon, úgyhogy egy kicsit hezitáltam, főleg, mert Mansfield sensei a kezdőkhöz ment átvenni velük a kihonokat és az első öt katát, de végül úgy lettünk párosan, hogy beálltam a nagyok közé. Eleinte rossz érzés volt, hogy kicsit kilógok, bár volt még egy-két gyakorló az én szintemen, ugyanakkor rengeteg segítséget kaptam mindenkitől és nagyon jó volt sokkal magasabb fokozatú partnerekkel gyakorolni.
Először az első hat katát gyakoroltuk, párcserékkel. A tanárok pedig körbejártak és javítottak.
Miután Mansfield sensei befejezte a kezdő(bbe)k tanítását, Patrik sensei ment át hozzájuk, Mansfield sensei pedig bemutatta a kasumi és a tachi otoshi főbb pontjait. Utóbbinál tanultam egy érdekes dolgot: a hollandok a jo első ütése után a nyakra irányuló vágást oldalról védik, ami azt is jelenti, hogy az ehhez készülésnél nem hátra, hanem oldalra fel húzzák a jót. Nagyon hatékony, de ha az ember kisebb a tachijánál, nagyon kell vigyáznia a fejére.
A bemutató után a hetediktől a tizedik katáig gyakoroltuk a formákat.
Verseny
Mivel ketten neveztünk shodan kategóriában, besoroltak minket a nidanokhoz. Elsőre kicsit elkámpicsorodtam, hogy akkor most esélyem sincs és így nincs, ami motiváljon, de végülis úgy döntöttem, hogy akkor most tét nélkül lehet egy jót jozni.
Persze az átszervezés miatt, a poule versenyek két pályán zajlottak, borult a tervünk, hogy Karen legyen a tachim. Így a csoportunkból gyorsan megkértem valakit. Soha nem gyakoroltam vele, úgyhogy valóban izgalmas küzdelem lett az 5 katából. És nyertem. A második meccsen a volt tachim volt az ellenfelem, jött egy új ismeretlen. Végül a csoportkör három meccsén három tachim volt és csak Marjant ismertem korábban. Tulajdonképpen felettébb mókás ismerkedési forma, amikor az ember a vonalon megfordulva vesz fel először szemkontaktust valakivel.
Nos, jelentem, a csoportunkból végül a két shodan jutott tovább, mindkét nidant megvertem (nem tudom, hogyan, nem láttam őket). Az elődöntőben simán kikaptam Karentől, aki később megnyerte a versenyt. Veronica lett a második.
A pályáról kilépve pedig ugrott elém az egyik szervező, hogy menjek vissza bronzmeccsre és mivel lecsaptak a tachimra, megfelel-e egy új tachi (a negyedik), Wijnand. Bólintottam, hogy persze és nagyon jól mulattam a helyzeten.Kikaptam, de a legjobb jodómat mutattam, ráadásul mind az 5 alkalommal, úgyhogy cseppet sem bántam.
Az egész jodo taikai nagyon barátságos, családias volt. Mansfield sensei pedig minden alkalommal, amikor lement egy kategória, ahol bíráskodott megosztotta a véleményét. Én is kaptam dicséretet, de feladatot is: erősebb képet, jobb kiállást kell tanulnom.
A vizsgán négy kyu vizsgázó egy shodan és egy sandan jelölt volt, akivel meccseltem a csoportban és fighting spirit díjat kapott. Nem voltak igazán jók, mert elizgulták (volt, aki versenyen többet mutatott). Végül 3 plusz kyu fokozattal és egy új shodannal lett gazdagabb a jodos közösség. A sandan jelölttől pedig nagyon bátor dolog volt, hogy megpróbálta. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb sikerülni fog neki!
Összességében remek hétvégénk volt, nagyon élveztük. Köszönjük a senseieknek a tanítást, a helyieknek a kiváló szervezést, Jef senseinek és lányának, Kimnek pedig a vendéglátást és gondoskodást (Kim még azt is megnézte nekünk, hogy melyik busszal érünk kényelmesen oda sportcsarnokhoz)!
Szeminárium
Szombaton fokozat szerint három csoportban volt délelőtt gyakorlás, én Patrik senseihez és André senseihez kerültem. Átvettük a katákat, tanáraink kiemelték a nagyobb hibákat, fontos pontokat. Az utolsó egy órában pedig Patrik sensei összefoglalta, hogy mik a szempontok a taikai-on.
Verseny
Délután a verseny nagyon érdekes volt. A szervezők nagyon profin és nyugodtan bonyolították le az egészet, nem volt eredményjelző tábla, rohangálás. Minden asztalnál volt egy önkéntes (rokon, barát, többnyire nem iaidoka), aki név szerint szólította a következő párost. A szervezők zöme készült, mindenkinek tudták a nevét, az enyémet is, ami nagyon jól esett és elképesztően udvariasak voltak ("volnál szíves ...", "ha nincs ellenedre ..." a szimpla és gyors, "Most jössz. Piros." helyett). Ez lehet, hogy túlzásnak tűnik, de nagyon nyugodt, barátságos légkört teremtett. Ami furcsa volt, hogy a nyitó reiho pályán kívül, míg a záró reiho a pályán zajlott.
Sokan voltak, a mudan verseny 23 résztvevővel több mint három órán át tartott, bár shodan kategóriában fele annyian sem voltunk. Voltak külföldiek, bár kevesen és főleg belgák, emiatt különösképpen örültek nekünk, bár sokaknak okoztam csalódást, amikor kiderült, hogy "csak" Leuvenből ugrottunk át.
Ami a versenyt illeti, az első találkozón a legjobb iaidómat mutattam, de utána egyre romlott a helyzet. Az elődöntőben egyáltalán nem tudtam koncentrálni, fájt a fejem, nem érdekelt, minden bajom volt. Így utólag emiatt kicsit rosszul érzem magam, bár az ötödik katára, a shihogirire összeszedtem magam és az olyan jó volt, hogy csuda. Végül én kaptam a bronzérmet (egy harmadik helyet adtak ki, de nem volt bronzmérkőzés), de azért eléggé bennem volt, hogy egyfelől nem érdemeltem meg az elődöntős produkció alapján, másfelől meg ha fegyelmezettebb vagyok sokkal jobb teljesítményt nyújthattam volna. Szóval ezen dolgoznom kell, hogy végig tudjak figyelni 5-6 alkalommal egymás után.
A vizsga után Mansfield sensei alapos fejmosást tartott és megígértette a vizsgázókkal, hogy legközelebb tisztességesen felkészülnek és a legjobb iaidójukuat mutatják vizsgán.
Jodo
Szeminárium
A kevés jelenlévő miatt (elfogytunk), nem három, hanem négy órás szeminárium volt (jupijé), amit Mansfield sensei vezetett és a szombaton is jelenlevő tanárokhoz csatlakozott Pegtel sensei is.
Egy bemelegítésnek szánt, de a sok hiba miatt elhúzódó kihongyakorlással kezdődött a reggel. -a leginkább kiemelt dolgok: A jodo mozdulatai egyszerűek, természetesek, ne bonyolítsuk. Ne akarjunk újat létrehozni. Nézzük meg, mit mutatnak nekünk és utánozzuk.
Ezután két részre osztottunk, kezdőkre és haladókra. Önbevallásos alapon, úgyhogy egy kicsit hezitáltam, főleg, mert Mansfield sensei a kezdőkhöz ment átvenni velük a kihonokat és az első öt katát, de végül úgy lettünk párosan, hogy beálltam a nagyok közé. Eleinte rossz érzés volt, hogy kicsit kilógok, bár volt még egy-két gyakorló az én szintemen, ugyanakkor rengeteg segítséget kaptam mindenkitől és nagyon jó volt sokkal magasabb fokozatú partnerekkel gyakorolni.
Először az első hat katát gyakoroltuk, párcserékkel. A tanárok pedig körbejártak és javítottak.
Miután Mansfield sensei befejezte a kezdő(bbe)k tanítását, Patrik sensei ment át hozzájuk, Mansfield sensei pedig bemutatta a kasumi és a tachi otoshi főbb pontjait. Utóbbinál tanultam egy érdekes dolgot: a hollandok a jo első ütése után a nyakra irányuló vágást oldalról védik, ami azt is jelenti, hogy az ehhez készülésnél nem hátra, hanem oldalra fel húzzák a jót. Nagyon hatékony, de ha az ember kisebb a tachijánál, nagyon kell vigyáznia a fejére.
A bemutató után a hetediktől a tizedik katáig gyakoroltuk a formákat.
Verseny
Mivel ketten neveztünk shodan kategóriában, besoroltak minket a nidanokhoz. Elsőre kicsit elkámpicsorodtam, hogy akkor most esélyem sincs és így nincs, ami motiváljon, de végülis úgy döntöttem, hogy akkor most tét nélkül lehet egy jót jozni.
Persze az átszervezés miatt, a poule versenyek két pályán zajlottak, borult a tervünk, hogy Karen legyen a tachim. Így a csoportunkból gyorsan megkértem valakit. Soha nem gyakoroltam vele, úgyhogy valóban izgalmas küzdelem lett az 5 katából. És nyertem. A második meccsen a volt tachim volt az ellenfelem, jött egy új ismeretlen. Végül a csoportkör három meccsén három tachim volt és csak Marjant ismertem korábban. Tulajdonképpen felettébb mókás ismerkedési forma, amikor az ember a vonalon megfordulva vesz fel először szemkontaktust valakivel.
Nos, jelentem, a csoportunkból végül a két shodan jutott tovább, mindkét nidant megvertem (nem tudom, hogyan, nem láttam őket). Az elődöntőben simán kikaptam Karentől, aki később megnyerte a versenyt. Veronica lett a második.
A pályáról kilépve pedig ugrott elém az egyik szervező, hogy menjek vissza bronzmeccsre és mivel lecsaptak a tachimra, megfelel-e egy új tachi (a negyedik), Wijnand. Bólintottam, hogy persze és nagyon jól mulattam a helyzeten.Kikaptam, de a legjobb jodómat mutattam, ráadásul mind az 5 alkalommal, úgyhogy cseppet sem bántam.
Az egész jodo taikai nagyon barátságos, családias volt. Mansfield sensei pedig minden alkalommal, amikor lement egy kategória, ahol bíráskodott megosztotta a véleményét. Én is kaptam dicséretet, de feladatot is: erősebb képet, jobb kiállást kell tanulnom.
A vizsgán négy kyu vizsgázó egy shodan és egy sandan jelölt volt, akivel meccseltem a csoportban és fighting spirit díjat kapott. Nem voltak igazán jók, mert elizgulták (volt, aki versenyen többet mutatott). Végül 3 plusz kyu fokozattal és egy új shodannal lett gazdagabb a jodos közösség. A sandan jelölttől pedig nagyon bátor dolog volt, hogy megpróbálta. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb sikerülni fog neki!
Összességében remek hétvégénk volt, nagyon élveztük. Köszönjük a senseieknek a tanítást, a helyieknek a kiváló szervezést, Jef senseinek és lányának, Kimnek pedig a vendéglátást és gondoskodást (Kim még azt is megnézte nekünk, hogy melyik busszal érünk kényelmesen oda sportcsarnokhoz)!
2013. január 6., vasárnap
Ishido cup (küp) - Jodo nap
Újra Utrechtben.
Mansfield sensei vezetésével zajlott a nap.
Ő tartotta a reggeli szemináriumot is. Lényegében csukott szemmel levezényelte :)
A kihonok újra nagy hangsúlyt kaptak és sokmindent megismételtünk jópárszor.
Egy-egy kihonsor végén már kicsit szorongva vártuk hogy Mansfield sensei csak elnézően mosolyog és megyünk tovább, vagy hangosan kineveti a társaságot és sok hasznos pontot elmond az adott technikához. Az egész tábor ideje alatt lényegretörő és direkt volt. Nem kímélt senkit, őszintén kinevette a csoportot jópárszor. Kifejezetten élveztem, hogy nem a végletekig kedves nyugat európai udvarias tanítgatás volt buksi simogatással és lélekmelengetéssel, hanem direkt, őszinte, lényegretörő és alapos.
Mansfield sensei vezetésével zajlott a nap.
Ő tartotta a reggeli szemináriumot is. Lényegében csukott szemmel levezényelte :)
A kihonok újra nagy hangsúlyt kaptak és sokmindent megismételtünk jópárszor.
Egy-egy kihonsor végén már kicsit szorongva vártuk hogy Mansfield sensei csak elnézően mosolyog és megyünk tovább, vagy hangosan kineveti a társaságot és sok hasznos pontot elmond az adott technikához. Az egész tábor ideje alatt lényegretörő és direkt volt. Nem kímélt senkit, őszintén kinevette a csoportot jópárszor. Kifejezetten élveztem, hogy nem a végletekig kedves nyugat európai udvarias tanítgatás volt buksi simogatással és lélekmelengetéssel, hanem direkt, őszinte, lényegretörő és alapos.
Két kihonra mondta hogy jól lehet őket ütemre tanulni, a dobarai 4 ütem, a tsukihazushi pedig 5 ütem alatt jön ki jó ritmusban.
A makiról megint hallhattuk, hogy a legegyszerűbb kihon (csak senki nem tudja megcsinálni... :) )
A szeminárium fő üzenete nekem pár egyszerű de nehéz dolog volt: A jodo egyszerű, ne bonyolítsuk feleslegesen magunknak, illetve a lazaság, "erőtlenség", nagy mozgás, időzítés nem gyorsaság.
A makiról megint hallhattuk, hogy a legegyszerűbb kihon (csak senki nem tudja megcsinálni... :) )
A szeminárium fő üzenete nekem pár egyszerű de nehéz dolog volt: A jodo egyszerű, ne bonyolítsuk feleslegesen magunknak, illetve a lazaság, "erőtlenség", nagy mozgás, időzítés nem gyorsaság.
Egyedül is kell a képzelt ellenfél, ha nem látjuk az ellenfelet és nem arra reagálunk akkor nincs értelme a jodonak.
Sok magasdanos sensei volt még ott és folyamatosan jártak körbe a szabad katagyakorlás alatt. Igy több ponton lettünk javítgatva. Akár hosszan, egy katán pontonként végigmenve. Kifejezetten hasznos módszer :)
A verseny is jó volt. Még a végén megszeretem :) A poolomban kiestem 1 nyert és két vesztett meccsel. Ezek 2/1 zászlósak voltak. Próbáltam az itt is tanult laza, nagy jo-t hozni, de azt még gyakorolni kell. Elhagytam párszor a jot, jó pontatlan voltam és kapkodtam is.
Rengeteget tanultunk és sok sok hibánk lett javítva. Jó volt 2-6 danosokkal jozni. Újra volt éle.
2013. január 4., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)