Ishido Kupa - január 5-6.

Iaido
Szeminárium
Szombaton fokozat szerint három csoportban volt délelőtt gyakorlás, én Patrik senseihez és André senseihez kerültem. Átvettük a katákat, tanáraink kiemelték a nagyobb hibákat, fontos pontokat. Az utolsó egy órában pedig Patrik sensei összefoglalta, hogy mik a szempontok a taikai-on.

Verseny
Délután a verseny nagyon érdekes volt. A szervezők nagyon profin és nyugodtan bonyolították le az egészet, nem volt eredményjelző tábla, rohangálás. Minden asztalnál volt egy önkéntes (rokon, barát, többnyire nem iaidoka), aki név szerint szólította a következő párost. A szervezők zöme készült, mindenkinek tudták a nevét, az enyémet is, ami nagyon jól esett és elképesztően udvariasak voltak ("volnál szíves ...",  "ha nincs ellenedre ..."  a szimpla és gyors, "Most jössz. Piros." helyett). Ez lehet, hogy túlzásnak tűnik, de nagyon nyugodt, barátságos légkört teremtett. Ami furcsa volt, hogy a nyitó reiho pályán kívül, míg a záró reiho a pályán zajlott.
Sokan voltak, a mudan verseny 23 résztvevővel több mint három órán át tartott, bár shodan kategóriában fele annyian sem voltunk. Voltak külföldiek, bár kevesen és főleg belgák, emiatt különösképpen örültek nekünk, bár sokaknak okoztam csalódást, amikor kiderült, hogy "csak" Leuvenből ugrottunk át.
Ami a versenyt illeti, az első találkozón a legjobb iaidómat mutattam, de utána egyre romlott a helyzet. Az elődöntőben egyáltalán nem tudtam koncentrálni, fájt a fejem, nem érdekelt, minden bajom volt. Így utólag emiatt kicsit rosszul érzem magam, bár az ötödik katára, a shihogirire összeszedtem magam és az olyan jó volt, hogy csuda. Végül én kaptam a bronzérmet (egy harmadik helyet adtak ki, de nem volt bronzmérkőzés), de azért eléggé bennem volt, hogy egyfelől nem érdemeltem meg az elődöntős produkció alapján, másfelől meg ha fegyelmezettebb vagyok sokkal jobb teljesítményt nyújthattam volna. Szóval ezen dolgoznom kell, hogy végig tudjak figyelni 5-6 alkalommal egymás után.

A vizsga után Mansfield sensei alapos fejmosást tartott és megígértette a vizsgázókkal, hogy legközelebb tisztességesen felkészülnek és a legjobb iaidójukuat mutatják vizsgán.

Jodo
Szeminárium
A kevés jelenlévő miatt (elfogytunk), nem három, hanem négy órás szeminárium volt (jupijé), amit Mansfield sensei vezetett és a szombaton is jelenlevő tanárokhoz csatlakozott Pegtel sensei is.
Egy bemelegítésnek szánt, de a sok hiba miatt elhúzódó kihongyakorlással kezdődött a reggel. -a leginkább kiemelt dolgok: A jodo mozdulatai egyszerűek, természetesek, ne bonyolítsuk. Ne akarjunk újat létrehozni. Nézzük meg, mit mutatnak nekünk és utánozzuk.
Ezután két részre osztottunk, kezdőkre és haladókra. Önbevallásos alapon, úgyhogy egy kicsit hezitáltam, főleg, mert Mansfield sensei a kezdőkhöz ment átvenni velük a kihonokat és az első öt katát, de végül úgy lettünk párosan, hogy beálltam a nagyok közé.  Eleinte rossz érzés volt, hogy kicsit kilógok, bár volt még egy-két gyakorló az én szintemen, ugyanakkor rengeteg segítséget kaptam mindenkitől és nagyon jó volt sokkal magasabb fokozatú partnerekkel gyakorolni.
Először az első hat katát gyakoroltuk, párcserékkel. A tanárok pedig körbejártak és javítottak.
Miután Mansfield sensei befejezte a kezdő(bbe)k tanítását, Patrik sensei ment át hozzájuk, Mansfield sensei pedig bemutatta a kasumi és a tachi otoshi főbb pontjait. Utóbbinál tanultam egy érdekes dolgot: a hollandok a jo első ütése után a nyakra irányuló vágást oldalról védik, ami azt is jelenti, hogy az ehhez készülésnél nem hátra, hanem oldalra fel húzzák a jót. Nagyon hatékony, de ha az ember kisebb a tachijánál, nagyon kell vigyáznia a fejére.
A bemutató után a hetediktől a tizedik katáig gyakoroltuk a formákat.

Verseny
Mivel ketten neveztünk shodan kategóriában, besoroltak minket a nidanokhoz. Elsőre kicsit elkámpicsorodtam, hogy akkor most esélyem sincs és így nincs, ami motiváljon, de végülis úgy döntöttem, hogy akkor most tét nélkül lehet egy jót jozni.
Persze az átszervezés miatt, a poule versenyek két pályán zajlottak, borult a tervünk, hogy Karen legyen a tachim. Így a csoportunkból gyorsan megkértem valakit. Soha nem gyakoroltam vele, úgyhogy valóban izgalmas küzdelem lett az 5 katából. És nyertem. A második meccsen a volt tachim volt az ellenfelem, jött egy új ismeretlen. Végül a csoportkör három meccsén három tachim volt és csak Marjant ismertem korábban. Tulajdonképpen felettébb mókás ismerkedési forma, amikor az ember a vonalon megfordulva vesz fel először szemkontaktust valakivel.
Nos, jelentem, a csoportunkból végül a két shodan jutott tovább, mindkét nidant megvertem (nem tudom, hogyan, nem láttam őket). Az elődöntőben simán kikaptam Karentől, aki később megnyerte a versenyt. Veronica lett a második.
A pályáról kilépve pedig ugrott elém az egyik szervező, hogy menjek vissza bronzmeccsre és mivel lecsaptak a tachimra, megfelel-e egy új tachi (a negyedik), Wijnand. Bólintottam, hogy persze és nagyon jól mulattam a helyzeten.Kikaptam, de a legjobb jodómat mutattam, ráadásul mind az 5 alkalommal, úgyhogy cseppet sem bántam.
Az egész jodo taikai nagyon barátságos, családias volt. Mansfield sensei pedig minden alkalommal, amikor lement egy kategória, ahol bíráskodott megosztotta a véleményét. Én is kaptam dicséretet, de feladatot is: erősebb képet, jobb kiállást kell tanulnom.

A vizsgán négy kyu vizsgázó egy shodan és egy sandan jelölt volt, akivel meccseltem a csoportban és fighting spirit díjat kapott. Nem voltak igazán jók, mert elizgulták (volt, aki versenyen többet mutatott). Végül 3 plusz kyu fokozattal és egy új shodannal lett gazdagabb a jodos közösség. A sandan jelölttől pedig nagyon bátor dolog volt, hogy megpróbálta. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb sikerülni fog neki!

Összességében remek hétvégénk volt, nagyon élveztük. Köszönjük a senseieknek a tanítást, a helyieknek a kiváló szervezést, Jef senseinek és lányának, Kimnek pedig a vendéglátást és gondoskodást (Kim még azt is megnézte nekünk, hogy melyik busszal érünk kényelmesen oda  sportcsarnokhoz)!