Pfű, ez fárasztó nap volt!
Reggel jodóval kezdtünk és az elmúlt évekkel ellentétben reggel-délutáni elosztás volt, tehát délelőtt 3 óra jodo, délután 3 óra iaido. Szombatra befutottak a gentiek, Valentin tolmácsolt. Úgy volt, hogy katázunk majd, de annyira rossz volt a
kihonunk (tudjátok, ez az a tábor, ahol nidanként majdnem a sor legvége vagyok), hogy a szünetig eljutottunk
makiotoshiig. A s
otai dosánál kiderült, hogy tényleg rosszak a kihonjaink. Az utolsó fél órában katáztunk. Páratlanul voltunk úgyhogy Nishiumi sensei odajött hozzám (jipijé). A
tsuki zuéra bólintott, hogy jó és a többinél sem javított, hogy borzasztó, szóval elégedett voltam. (Közben történt egy aprócska incidens, amiből fejmosás lett, szóval higgyétek el, szólt volna, ha valami nem jó.)
Ebédszünetre befutott Ivan, aki az ígéretével ellentétben, nem állt be iaidózni délután. Kár, mert rég láttam és még régebben edzettünk együtt. Ellenben hozott magával néhány igen-igen jó minőségű kamerát (A csudába!), úgyhogy majd kapok képeket (amelyekről előre tudom, hogy rémálmaim lesznek, de ez van). Megvan, él, halálra dolgoztatják, jött szurkolni a két
kouhainak, akik shodanra vizsgáznak.
Délután az iaido a szokásos seitei katákkal indult és forogtunk, hogy mindenkit lássanak. Aad sensei visszajavította a
hasso no kamae-omat a Kusama sensei-féle tábor előttire, a
zekken nélküli sensei megpróbálta stabilabbá tenni aukenagashiból való hátralépésemet (ez totálisan nem ment, majd januárban a tükrös teremben megnézem). Ekkora tömegben egyáltalán nem volt jó iaidózni, Kobayashi sensei panaszolta is, hogy nincs lélek az iaidónkban és a magam részéről irtózatosan küzdöttem minden katáért, hogy megfelelően tudjak koncentrálni és ne legyenek üresek a katáim.
Szünet után megmondták a vizsgakatákat (1-2-4-5-6) és szabadgyakorlás után enbuk következtek. Az első annyira rémes volt, hogy szerettem volna elásni magam az ADEPS kertjében, a második jó volt. Itt derült ki, hogy Sura is vizsgázik, ami jó volt (Sura Luc Steenmans sensei Tsurukai dojojába tartozák, tehát René sensei alá és az egyetlen színesbőrű iaidoka/jodoka, akit viszonylag jól ismerek. A vallonoknak is van egy (komolyan, mint a hidak: ha nekik van, nekünk is kell gondolná az ember, de Sura nagyon jó. A vallon srác nem annyira, de motivált, minden táborban ott szokott lenni). Tábor után 10 perc szünet majd...
.... vizsga.
A csodaszép kiírással ellentétben jodo vizsgával kezdtünk és megint nem volt idő a két vizsga között. Csodálom Surát, hogy képes volt ezt az átöltözős cirkuszt végigcsinálni. Engem ez frusztrált volna, az ilyen apró marhaságok még sajnos ki tudnak billenteni. A jodo vizsgák elég rémesek voltak, a sandan kivételével, de az sem volt egetverően jó (igen, talán nem Karenhez kellene mérni a sandan szintet - vagy de). Minden vizsga sikeres volt, öt shodan, három nidan és két sandan.
A csere oka talán az lehetett, hogy irtózatosan sok iaido vizsgázó volt, 18 yondan és 15 godan-jelölttel!
Sose voltam még legfiatalabb vizsgázó, így most ez is megvolt. Furcsa volt úgy várni a vizsgát, hogy nincs más Shinbus mellettem. Pontosabban magyar Shinbus, mert ugye Tom és Ivan ott voltak. Azért nem voltam egyedül: Albert sensei sok szerencsét kívánt, Luc sensei mókásan rám uszította Kimet, hogy vigasztaljon meg, mert biztos rettegek és a többi sandan vizsgázóval remekül elpoénkodtunk azon, hogy a) a számaink nem akarnak felragadni. Többen előrelátóan hoztak biztosítótűt, mert ugyan az elhagyott vizsgacetli a földön viszonylag veszélytelen, ki lehet kerülni, de mi lesz ha a nyavalyás cetli ráragad a
kissakira?! Mivel a vizsgaetikett ilyen szituációra nem készít fel, ötletünk sem volt, a hivatalos álláspont szerint mi ilyenkor a teendő, viszont remekül elszórakoztunk a különféle (elég vad) ötleteinken. No meg azon, hogy a számot most olyan irányba sikerült nyomtatni, hogy véletlenül sem takart semmit, de amint egy belga srác megjegyezte, nem kell tartanunk a vizsga anonimitásától (tekintve, hogy ugyanez a bizottság már a shodan és nidan vizsgánkat is látta).
Maga a vizsga olyan érzés volt mint két éve. Ugyan Ivan szerint túl lassú, valójában nem volt lassabb a többieknél - bár ugye a reihóm viszonylag gyors (elég ugye egyszer kifutni az időből taikai-gyakorláson, hogy az ember lánya megtanuljon természetes tempóban tiszteletet adni a kardnak). Érzésre az első katám közel tökéletes volt a mostani tudásom szerint (ami bőven a béka hátsója alatt van, de ez más tészta), a maradék négy elmegy, de csináltam ezeket a katáka jobban is ezen a héten. Nem volt bennük nagy hiba, a metsukémra nem lehetett panasz, de Kobayashi sensei nem mondta volna minden vágásomra, hogy "Fájt!", ezért nem vagyok elégedett. Ellenben tudom, merre tovább, ami jó.
Sura az utánam jövő csoportban volt, pont mikor elkezdődtek a godan vizsgák, így próbáltam egyszerre nézni Jonathan és Nicolas és Sura vizsgáját. Emiatt viszonylag sok mindenről lemaradtam. Marjan vizsgája közben tették ki az alacsonyabb fokozatra vizsgázók eredményeit, ami a tömeg miatt elég zajos csődülettel járt. Részben ezért, részben Marjan és a többi vizsgázó iránti tiszteletből és kicsit, mert nem különösebben érdekelt az eredmény. (A cél a felkészülés volt és hogy visszarázódjam a gyakorlásba. Úgy álltam hozzá, hogy ha nem sikerül, akkor még fejlődnöm kell a következő lépcsőfokhoz, de ha sikeres a vizsga akkor is még fel kell nőnöm a sandan fokozathoz.) Így onnan tudtam meg az eredményt, hogy az egyik másik sikeres vizsgázó, Raul, jött gratulálni. Marjan olyan arccal jött le, mint aki őrületesen elrontotta vizsgát, de mint utóbb kiderült, csak maximalista.
Összességében az összes shodan és nidan átment, sandannál 5/8, Yondan kb. 8-10/18, de nem emlékszem pontosan (Yannak sikerült, Jelenának nem) és godan 5/15: a négy legfiatalabb (Jonathan, Nicolas, Kevin és Marjan) és a legidősebb vizsgázó, egy francia hölgy, ment át. A változatosság kedvéért Lam sensei megint elrontotta a diplomámat. A hibásat megkaptam, majd jövőre kapok egy szép újat.
Rengetegen gratuláltak és nagyon érdekes volt, hogy kik igen és kik nem. A négy dolog, ami meghatározó volt és lesz: Kobayashi sensei, akivel összefutottam az ajtóban, kezet nyújtott és gratulált, Raullal hosszasan beszélgettünk arról, hogy bizony ebbe a fokozatba még bele kell nőnünk és mennyire nehéz úgy, hogy a tanárunk messze van (Írországban három dan-fokozattal rendelkező iaidoka van, a legmagasabb fokozata a friss sandannak van.), Piotr figyelmeztetett, hogy a yondan ennél lényegesen nehezebb lesz és Yuki gratulált (ő volt a toban), hogy nem volt rossz, de amikor mondtam, hogy nem vagyok valami elégedett, akkor megegyztünk abban, hogy most, hogy megvan a sandan, ki is kell érdemelni (hm, ez hollandul másként hangzik, kicsit mást is jelent, de talán értitek).
Zárásként szeretném megköszönni Senseinek, Albert senseinek, Jocónak és az összes Shinbusnak a tanítást/bizalmat/segítséget/bíztatást!
Domou arigatou gozaimashita!
&
{Utóirat: szombaton rájöttem, hogy miért olyan pokolian nehéz a Jocitól kölcsönlopott hátizsák. Nos azért, mert a tulajdonos egy üveg La Chouffe sört rejtegetett benne. Izé, mint valami titkos alkoholista... Jelzem, ha azt gondolotad, Joc, hogy a sör megvár, akkor most online nagyközönség előtt is ki vagy röhögve... Legközelebb, kérlek, krieket vagy lambique-ot rejtegess, azokat jobban szeretem :)}
