A vasárnapi edzés elejét sikerült lekésni (reiho végére léptem be a terembe), mert annyira fáradtak voltunk, hogy rossz metróra szálltunk és természetesen ezt csak jó későn vettük észre.
A gyakorlás megint a 12 seitei katából állt, Uehara sensei leginkább csak ellenőrizte, hogy megtanultuk-e az előző 4 nap alatt látottakat, talán 4-5 alkalommal mutatott meg valamit, amit jellemző hibaként látott.
A mae-nál viszont volt egy izgalmas feladat, amellyel ilyen formában még nem találkoztam: kombinálta a csukott szemes és a lassított felvétel típusú feladatot. Az volt a cél, hogy úgy kellett (volna) értelmes, szép ipponmét bemutatni, hogy az mindemellett végig csukott szemmel és a lehető leglassabban is legyen. Kiemelt pont volt kezdésnél, hogy ne dőljünk előre, hanem felfelé induljunk el, egyenesen. Nem számoltam hány alkalommal próbálkoztunk, de nagyjából 8-10 lehetett. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de legalább három katába telt, amíg a nagyobb imbolygásokat ki tudtam szedni és elkezdtem érezni a szögeket. A végén azt is próbáltam figyelni, hogy körülöttem hol tartanak a többiek.
Az utolsó 30 percben embu következett: kb. 6 fős csoportokban, reiho nélkül kellett 5 szabadon választott katát bemutatni. Ádámmal egy csoportban voltunk, így őt nem láttam. A színvonal elég vegyes volt, de egy mudan-nidan csoportnál ez talán nem is meglepő. Visszajelzést csak egy-egy ember kapott. Picit kiszaladtunk az időből, így a szeminárium zárása elég rövidre sikeredett. (A csoportképekre azért még maradt idő.)
A váltás 5 mínusz 5 perce (hiszen fényképezkedtünk) alatt szereztem Uehara senseitől autogramot. Sensei tud angolul, így ezen a nyelven kértem, mire mosolygott é kérdezte, hogy a nevét írja-e és hova. Roppant mulatságos volt, hogy - amit már sokaktól hallottam - amikor visszaadta a kék könyvemet és meghajoltam (volna), sensei kezet nyújtott. Megköszöntem és megdöntve a csarnok keresztirányú távjának futási rekordját, még időben érkeztem a sorakozóhoz.
***
Jodo
Aki követte a helyenként kaotikus és folyamatosan változó bejegyzéseimet, tudja, hogy két kihon maradt ki: a tsuki hazushi uchi és a dobarai uchi. Lehet tippelni, melyikkel foglalkoztunk. Igen, a tsuki hazushi uchival. Néhány kör tandoku dosa után, sotai dosa következett. Nishiumi sensei nagyon világosan megmutatta, hogy milyen a tsuki hazushi uchi és szokás szerint a többség sikeresen imitálta a bemutatót.
A részletek:
- A kamaenál a vállak lazák, rövid karú embereknek kilóghat a feje búbja, nem számít, mert ha a tachi mégsem szúrni akar, hanem vágni, hát csinál a jós mást. Ez kicsit meglepett, mert eddig mindenki azt mondta, hogy védeni kell a fejet. Így kipróbálva az utóbbit: mivel lazább a váll, a reakció is gyorsabb.
- Hátralépés: ma hamni, hátsó láb 90 fok, első előre néz, nem dől a felsőtest, de a súly kicsit előrébb van az első lábon és a jót majdnem a felénél kell fogni.
- Visszafordulás után a jo suigetsu előtt, a csukló kicsit kifordul, a jo fül mellett, 5-10 fokos szögben (ha a kar vízszintes, az hab a tortán, de Nishiumi sensei nem beszélt erről).
- Az ütésben nincs erő, viszont nincs hangja és elviszi a kardot. Sensei külön kiemelte, hogy sokszor azért nem működik ez a technika, mert erősen szeretnénk ütni, amitől bemerevedünk és a) melléütünk, b) rosszul ütünk. Azt is kiemelte, hogy gyakorlatilag nincs különbség egy hiki otoshi uchi és egy tsuki hazushi ütés között, egyformák.
Ezután jött a móka: szabad kihon gyakorlás. Ez azt jelenti, hogy adott egy jo meg egy tachi és csinálnak, amit akarnak. Ehhez persze annyira le kell lassulni, hogy együtt tudjatok dolgozni, folyamatosan reagálva a másikra, ki-kicsalva a partnerből egy-egy kihont. Ez kemény dió. Figyelni kell és gyorsan dönteni.
Ez már önmagában is élvezetes volt, de ezután jött a csemege: kihívta a rokudanokat (Albert Vandenbroeck, Patrik Demuynck és Aad Van De Wijngaart senseieket), René Van Amersfoort senseit és Alain Ducarmé senseit, mi pedig 6 csoportra oszlottunk tsuki zuét gyakorolni. Mivel ott voltak a legkevesebben akkor és még nem ismertem, Van De Wijngaart sensei sorához álltam. Akkor még nem lehetett tudni, hogy Nishiumi sensei is beáll. A bemutatójából kiderült, hogy "visszaütni ér", vagyis nem formát gyakorlunk, hanem valós szituációt. Van De Wijngaart senseinek meglepően erős seméje volt a katában (mármint nem az a meglepő, hogy egy hozzá hasonlóan magas szintű jodokának erős a seméje, hanem az, hogy ebből ennyit tesz egy ismeretlen kezdőre.), nagyon nehéz volt tartani. Végülis elégségesre vizsgázhattam, mert egy kata után bólintott és tovább engedett (volt, akit 3-4-szer megvágott).
Nem sokáig sajnálhattam, hogy nem Nishiumi sensei csoportjához kerültem, mert hamar végzett a sajátjával és lecsapott ránk. Ha azt írtam az előbb, hogy nehéz volt Van De Wijngaart senseit tartani, akkor nem tudom, mit írjak. Olyan volt, mint a filmekben az utolsó vágások lassított felvétele. A nyomástól sikerült pont akkor kilépnem, amikor már nem tudott változtatni a kiri oroshi irányán (előttem kétszer megvágott valakit, aki hamar mozdult). Az ütés ugyan pattant egyet a karján, de végül felment jodanba. jo vége arcba mutat, honte uchi. Az osame de végtelenül hosszú ideig tart. Végül elindult hátrafelé, de még akkor is azt éreztem, hogy bármikor visszajöhet. Nem jött. Bólintott és annyit mondott: "good honte". A dicsérettől a nap maradékában két méterrel a föld felett szárnyaltam, annak a biztos tudatában, hogy most, ez alkalommal túléltem a küzdelmet.
A szeminárium nagy fináléjához természetesen még hiányzott a tanáraink embuja. A rokudanok Nishiumi senseijel és René senseijel, majd René sensei Nishiumi senseijel mutatta be a tsuki zuét. Utóbbi előtt Nishiumi sensei viccesen a tenyerébe köpött, hogy na most aztán... Na most aztán az lett, hogy René sensei osaméjába belevágott egy irtózatos kiri oroshit, amit René sensei egy gyönyörű taihazushi uchival hárított. Megismételték a katát, másodjára forgatókönyv szerint. Végül Nishiumi sensei mutatta be a katát. Kétszer, mivel elsőre René sensei megpróbálkozott egy vágással az osaménál. Nishiumi sensei egyetlen mozdulattal szerezte vissza a középvonalat és végigkergette René senseit a dojo negyedén, ami testvérek között is vagy 15-20 méter. Második alkalommal szép, forgatókönyves katát láttunk.
Reiho seizában, majd véget is ért a tábor (sajnos! - ahogy Jocó mondta, el tudnánk viselni még öt napot, esetleg egy hetet).
Nem is én lennék, ha új autogramgyűjtő szenvedélyemnek hódolva, ne kértem volna tőle is aláírást. Ez nehezebb volt, tekintettel a közös nyelv hiányára, de jelentem, sikerrel jártam. Nishiumi sensei később odajött megkérdezni, hogy ki a japán tanárunk, s amikor mondtuk, hogy Ishido sensei, lelkesen bólogatott.
Már csak 359-et kell aludni a következő Téli szemináriumig, nem?
Ha szabad, egy-két megjegyzés egy másik résztvevőtől...:
VálaszTörlés1. Tsuki hazushi uchi: a jot 40-60 arányban fogja, amikor "majdnem felénél". A leütés előtt a balkéz rögtön suigetsu elé jön, utólag felfelé tólni, korrigálni nem szabad. Az ütésnek a kard alá kell mennie és utána rögtön fel. A kar vízszintességéről nem beszélt, az övé a függőlegeshez közelített, nyilván csekély magassága miatt.
2. A szabad kihon gyakorlás valójában katadarabok gyakorlása, csak sokkal élvezetesebben, mivel folyamatos készenlétet igényel mechanikus ismétlések helyett. Lassan pontosan kell csinálni, mindig olyan kamae-ba érkezve, ahonnan tényleg lehet egy újabb és újabb technikát csinálni. Sensei épp ezt hangsúlyozta. Fizikai lazaság és az elme nyitott figyelme teszi lehetővé, hogy az adott helyzetben 4-5 féle lehetséges mozdulatot is végezhessünk. Az adott kata csak egy lehetséges megoldás. Számos más megoldást is mutatott mindig erőlködés és sietség nélkül, pont időben. Sokat emlegetette, hogy giri-giri, közel és veszélyesen van csak értelme a gyakorlásnak. A szabad kihon gyakorlást kiri-keikonak nevezte.
3. A motodachi gyakorlás jó élmény volt. Van De Wijngaard sensei módszere nekem annyira nem jött be. Először megcsináltam a katát és azt mondta, hogy nem jó. Újra megcsináltam, csóválta a fejét és gondlkodott, majd végül kibökte, hogy nem jó. Magyarázatot, útmutatást nem kaptam. Számomra a tanítás eme módja frusztráló. A seméje erős és ahogy Anikó írta egy ismeretlennel szemben is használja, de nemcsak azt, hanem a meglehetősen realisztikus időzítését, sebességáltást is. Ez élvezetessé tette azt a két katát is. Nishiumi sensei kicsit más. Rögtön érzi, hogy mennyit bír az ember és egy kicsit többet rak rá. A hontéval kapcsolatban két tanítást emelt ki: 1. a honteuchi íve alkalmazkodjon az ellenfél magasságához (máson mutatta be: szép nagy dót vág azon, aki túl nagy ívben próbál ütni), 2. a honteuchi szöge igen közel áll a függőlegeshez (rajtam mutatta be: ha nagyon oldalról akarok ütni időt és középpontot veszítek, ahol épp be tud jönni egy vágással nyakra). Nagyon jó volt vele az a két kata.
4. Embu: rendkívül pozitív élmény volt, hogy a végén embu jelleggel Nishiumi sensei is bemutatta, amit addig gyakoroltunk René senseijel, mégpedig épp azt és épp úgy, ahogy elvárta. A legenda, amit Anikó leírt, hogy csakúgy spontán belevágott René sensei osaméjába sajnos csak legenda, mivel szép halkan, de bemondta neki, hogy mi lesz. A félig vicces "visszavágás" viszont nem volt tervezett és érzésem szerint nem is volt teljesen jól fogadott..., a rá adott reakció viszont tökéletesen mutatta, hogy mire is jó a jo.
5. Összességében úgy érzem, hogy Nishiumi sensei személyében egy igazán hiteles budokát és tanárt ismertünk meg, aki egyszerűen, közvetlenül és hatalmas tudása magabiztosságával őszinte jószándékkal tanított. Köszönjük neki.
Ádám
Naná hogy szabad!
VálaszTörlésMáskor is :)
Sőt, bejegyzést is!
Utolsó előtti pont: nem legenda, nem tudjuk, mit mondott. Én nem tartom kizártnak, sőt, hogy csak figyelmeztette, hogy nagyon figyeljen :)
VálaszTörlésEz már csak azért is valószínűbb, mert a második kata nem volt tervezett, szólt René senseinek, hogy még egy lesz...